Program

Közel négyszáz középiskolás énekli a Carmina Buranát a Müpában

Új lendületet kap a negyvenéves kórusmozgalom: A jövő hangjai címmel csaknem négyszáz középiskolás áll színpadra Carl Orff ikonikus művével, a Carmina Buranával március 30-án a Művészetek Palotájában.

Budapesti séta a 140 éve született Kosztolányi Dezső nyomdokain

Ó én szeretem a bús pesti népet címmel indít városnéző sétát Kosztolányi Dezső életének fontos budapesti helyszíneire március 29-én az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum. A költő születésének 140. évfordulója alkalmából rendezendő eseményen Kosztolányi ifjúkorának éveit és szövegeit idézhetik majd meg az érdeklődők.

Faust ismét eladja a lelkét az Operában

Kilenc év után ismét műsorára tűzi a Magyar Állami Operaház Charles Gounod Faust című operáját. Az előadást március 29-e és április 12-e között kilenc alkalommal láthatja az Operaház közönsége, Kovács János karmester vezényletével.

Legendás bűnesetek ügyvédi szemmel a Nemzeti Múzeumban

Tóth M. Gábor, a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) elnöke tárlatvezetésével tekinthetik meg az érdeklődők április 6-án a BÜK és az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum közös, Ügyfelem érdekében című időszaki tárlatát, amely a magyar ügyvédség, illetve a területi ügyvédi kamarák százötven éves történetét dolgozza fel.

Tömegeket mozdít meg a Fejedelmek aranya

Március 15-től látogatható a Fejedelmek aranya – Uralkodói reprezentáció Erdélyben című időszaki tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyet alig két héttel a nyitás után már több mint 15 ezren néztek meg. A kiállítás az Erdélyi Fejedelemség uralkodóinak reprezentációját és kincseit tárja az érdeklődők elé.

Nyári alkotótáborral folytatódik a Varázsceruza tehetséggondozó

Az eddig kiadott dalok, klipek és egy album megjelenése után nyáron zenei alkotótáborral folytatódik a fogyatékossággal élő tehetségeket felkaroló Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával elnevezésű program.

A Fonóban indul az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Idén immár 44. alkalommal rendezi meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt a Táncház Egyesület. A fő helyszín idén is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, de április 4-én Halljunk szót…! címmel a Fonóban nyitó táncházzal veszi kezdetét a rendezvény.

Barcsay Jenőről szól a tavasz és a nyár Szentendrén

Barcsay Jenő-festmény a szentendrei városházán, koszorúzások a művész műterménél és szobránál, emléktábla-avatás a Szentendre-mozaiknál, új kiállítások Barcsay portréfotóiból a Ferenczy Múzeumban és emblematikus műveiből a Kmetty Múzeumban, nyári művésztelep – tavasszal és nyáron is zajlik a mester születésének 125. évfordulóját ünneplő programsor Szentendrén.

Idén is megünneplik a cseresznyevirágzást az ELTE Füvészkertben

Tizennyolcadik alkalommal ünnepelhetik az érdeklődők a cseresznyevirágzást az ELTE Füvészkertben, ahol a japán kultúrához kapcsolódó programokkal várják a látogatókat.

Mostantól a szoknyák is pörögni fognak a Gundelben

A Gundel táncos esteken Keleti Andrea táncművész és Lukács Zsolt műsorvezető segítségével újraéled a vidám, könnyed mulatságok világa.

Jubileumot ünnepel húsvétkor a zengővárkonyi tojásmúzeum

Hagyományőrző előadásokkal, programokkal, tojásdíszítő foglalkozásokkal várja az érdeklődőket a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum április 13. és 21. között.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Skanzenbe költözik

Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese.

Minivarázs a vetítőteremben

A Ráth-villa apró emeleti kiállítóterében 90 darab vetített ex libris látható Minivarázs – Kép és betű a szecessziós ex libriseken címmel.

Lakatos Mónika és Rostás Mazsi szabolcs-szatmár-beregi turnéra megy

Lakatos Mónika Kossuth- és Womex-díjas énekes, illetve Rostás Mihály Mazsi gitáros ötvenállomásos Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei turnéra indul áprilisban.

Nádler, Haydn, Esterházy: összművészeti produkció Szegeden

Hét utolsó szó címmel látható kiállítás Nádler István festőművész alkotásaiból szerdától a szegedi Kiss Kunszt Galériában, a megnyitót követően a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadja Joseph Haydn Krisztus utolsó hét szava a keresztfán című művét Esterházy Péter a darabhoz írt prózájával.

A Netflix Nagykutyája is jön a Szigetre

A Sziget zenei sokszínűségét tükrözi a legfrissebben bejelentett zenekarok és előadók sora, benne mintegy negyven név.