Elsőként a nagyrészt tánctételekből álló, vidám hangvételű zenekari mű, Bernstein Divertimentója hangzik el. Ezt követi a már említett Gershwin F-dúr zongoraverseny, amelynek ősbemutatójára 1925-ben került sor a New York-i Carnegie Hallban, a szólót maga a szerző játszotta. Az este Dvořák egyik remekműve Az Újvilágból néven ismert IX. (e-moll) szimfónia zárja. A az est karmestere: Hamar Zsolt.
Mi az összefogó erő ezekben a zenei darabokban? Antonín Dvořákot 1892-ben többek között azért hívták meg a New Yorkban újonnan létesült Nemzeti Konzervatórium élére, hogy az észak-amerikai zeneszerzőket tanítsa meg olyan nemzeti zenét komponálni, amilyeneket ő ír a szláv dalok és táncok nyomán. Dvořák ezt a ?tiszta forrást? az afro-amerikai népesség dalaiban találta meg: ?Amerikának is lehet saját zenéje, egy nagyszerű zene, amely a saját talajából juthatna ki, és megvolna a maga sajátos jellege: egy szabad és nagy nemzet természetes hangja.?
Dvořák abban is biztos volt, hogy ezt a nagy kihívást azok a tehetséges zeneszerzők tudják majd a legjobban teljesíteni, akik már az amerikai kontinensen születtek és szocializálódtak. A XX. századi alkotóművészek közül ez George Gershwinnek és Leonard Bernsteinnek sikerült ez a legjobban annak ellenére, hogy közvetlen felmenőik Kelet-Európából emigráltak az USA-ba: Gershwiné az oroszországi Szentpétervárról, Bernsteiné pedig Ukrajnából.
