Pénteken este fél 8-tól Gidon Kremer lett hegedűművész az általa alapított Kremerata Baltica kamaraegyüttes zenészeivel közösen ad koncertet a bazilikában. Az este folyamán Weinberg, Kancheli, Golijov és Sosztakovics művei is felcsendülnek.
Fél 10-től a Moment's Notice koncertjét tekinthetik meg az érdeklődők a főapátság koncerttermében. A Gőz László, Lukács Miklós és ifj. Kurtág György által alkotott trió előadása a rögtönzésen alapul.
Szombaton már délelőtt is különleges művészeti programokra invitálnak a szervezők, tárlatvezetés után például a világhírű magyar fotográfus, Lucien Hervé özvegyével, Judith Hervé-vel hallgathatnak meg egy beszélgetést az érdeklődők.
Délután Gálffi László harminc év után ? egyszeri alkalommal ? ismét színpadon tolmácsolja Rimbaud Egy évad a pokolban című versciklusának részleteit, amelyet személyes élményeiből szőtt előadással egészít ki. A napot Gidon Kremer sétálókoncertje zárja a koncertteremben, ahol Weinberg és Sosztakovics művei kerülnek közönség elé.
Vasárnap délelőtt a Boldogasszony-kápolnában, majd koradélután a bazilikában lesznek koncertek.
A fesztivál eseményeit a három nap alatt a csend és spiritualitás köré szőtt különleges szerzetesi programok egészítik ki.
Részletes program: itt.