Erdélyi népzene régen és most
| Fotók: Urbán Ádám |
Az album egy sorozatnak szánt kiadvány első darabja, amelyet az énekesnő azzal a szándékkal indított, hogy a gyűjtőútjain felhalmozott dalokat közkinccsé tegye. A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában jelent meg. A dupla CD Gyűjtés című lemezén a mezőségi Visán 2005-ben, Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött dalok és rikoltások válogatása szerepel, a másik, Revival című CD-n pedig Koncz Gergely prímás vezetésével, Visába való énekes és hangszeres népzenei összeállítások.
Az előadás ennek az albumnak a zenei anyagát mutatja be azokkal a visai asszonyokkal, akik a lemezen is hallhatók. De nem pusztán koncertre ül be a néző, hanem színházi előadásra, ahol áramlik a zene és a tánc, egy-egy jelenet erejéig pedig azok a kérdések és kételyek is felvillannak, melyek két világ házasításánál (falusi és városi, múltbéli és mostani) törvényszerűen előkerülnek.
A műsor során archív népzenei felvételek hangzanak el Kallós Zoltán és Herczku Ágnes gyűjtéseiből.
A lemez eladásából befolyó összeget Papp András és Nagy Amália családjának juttatják el.
Forrás és részletes program itt olvasható.