Ferenczi György és Csoóri Sándor Sündi koncertje a Bethlen Téri Színházban

Egyéb

A Párbeszéd-koncertek két különböző zenei világból érkező előadó párbeszédére épülnek; a beszélgetést ugyan összeköti egy zenei motívum Halmos Béla széki gyűjtéséből, mégsem csak népzenei koncertekre kell számítani, hiszen a zeneművészet majd? minden ága képviselteti magát a népzenétől a jazz és soul műfaján át a világzenéig. A koncert a 2017-ben elkezdett, majd 2018 tavaszán folytatódó Párbeszéd koncertsorozat része.

 

?A zenélés során átélt élmények meghatározóak számomra. Legfőképp a kíséreti szerepben mozgok otthonosan. Szék városában ezt a szerepet segítségnek hívták. Alapvetően tehát ez a mozgatórugó. Népzenész vagyok, de amit játszom, azt magyar világi népzenének hívom.? (Csoóri Sándor Sündi).

?Körülbelül egyszerre kezdtem bluest játszani, és táncházba járni. Táncolni és autentikus népzenét játszani nem tudok, de úgy összeolvadt a két kultúra bennem, hogy tudok bluest játszani magyarul. Nagyon várom a koncertet, mert öt éve magyar építésű mesterhangszeren muzsikálok, és ezen már előadhatok népi dallamokat is. (Ferenczi György)

 

A koncert az NKA Halmos Béla program támogatásával valósul meg.