Berlini múzeumokban, könyvesboltokban és turistahelyeken sétálva világossá válik, hogy a város milyen jól alakította a Fal lebontása óta a saját városképét, imázsát. A meghívásra vagy kíváncsiságból odaérkező, hosszabb-rövidebb ideig a városban dolgozó fotóművészek sorozatait nézegetve egy nagyon határozott és erős anyagot kaphatunk a város múltjának ikonikus időszakairól, helyszíneiről, a város önképéről ? a számtalan fellelhető album és kiállítás segítségével. Ez persze fontos a turizmus szempontjából, de ad egy öngerjesztő energiát is a városnak; a Made in Berlin címke a berliniek számára is különleges jelentéssel bír, egy erős hangulati tényező.
Sybille Bergemann kelet-berlini jeleneteit a hetvenes évektől a Fal lebontása utáni időkig, a kilencvenes évek elejéig tartó időszakból válogattuk. Nemcsak a történelem ismeretében megrázó nézegetni ezeket a szomorú és komor képeket egy leigázott és szétszabdalt városról; beletörődött lakóiról, vádló tekintetű vagy groteszk maszkos kisgyerekekről. Lehet egy fotón a szocializmus dicsőségét megörökítő új lakótelepnegyed; az előtérben elszántan gyomláló néni azonnal megkérdőjelezi azt. Mindenféle előzetes ismeret nélkül is érzékeljük a kétértelműséget, az iróniát, a szomorúságot, amelyet Bergemann képes a fotóiba sűríteni.
A kiállításon Ute Mahler és Werner Mahler művészektől közös munkájukból, a Külvárosi Mona Lisák című sorozatból válogattunk portrékat. Nagyvárosokban, mint Berlin, Reykjavík, Liverpool, Minszk vagy Firenze fiatal nőket kerestek, akiket érdekesnek találtak és felkérték őket, hogy lakóhelyük környékén lefényképezhessék őket. A hátterek a sokszor egyforma, beazonosíthatatlan elővárosok (amelyek nagy méretben is kiállításra kerültek az arcképek mellett), a lányok öltözete egyszerű, de a klasszikus festményekről ismert kéz- vagy fejtartás és a fekete-fehér színvilág miatt időtlen hatása lesz a hétköznapi portréknak.
A Fortepan budapesti városképeinek sikere megmutatja, hogy a mindenki által ismert városi helyek egy adott történelmi korból milyen másnak, ijesztőnek vagy nosztalgikusnak hatnak összevetve az aktuális képpel; egyáltalán, milyen erős emocionális töltettel bír. Különösen igaz ez, ha a bemutatás művészi, vizuálisan erős megfogalmazásban történik.
Budapestről sajnos ilyen tekintetben még nem adtak ki hasonló sorozatot: időnként előkerülnek sorozatok egyes művészek életműve kapcsán, de nem helyspecifikusan vagy tematikusan. A kiállítást ennyiben témaindítónak szánják a szervezők; egy kutatási projektet kezdeményeznek Budapest saját identitásának vizuális kifejezésére. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet alapszakos hallgatóinak kutatási projektje, az Ön itt áll! ? Budapest művészeti koordinátái 1968-1993 címmel a városi térhasználatról szól, az ebben az időszakban készült művek; akciók, performanszok, helyspecifikus installációk, videóművek és fotósorozatok felhasználásával.
Egy képzeletbeli térképre helyezve az alkotások helyszíneit, Budapestnek egy olyan arcát szeretnék láthatóvá tenni, amelyben a városrészek, terek többletjelentést kapnak az ott dolgozó művészek művei miatt; amit fel lehet fedezni és beépülhet a városról alkotott, közös képünkbe.
