Magyar Kulturális Napok Pozsonyban

Egyéb

A Több mint szomszéd ? Magyar Kulturális Napok Pozsonyban elnevezésű esemény hatodik évada hosszabb lesz az eddig megszokottnál, június 3-án kezdődik és 27-ig tart. A programsorozat több pozsonyi helyszínen zajlik majd egyidejűleg, köztük a központinak számító egykori Kossuth téren, a mai Hviezdoslav téren. A programok összeállításánál a szervezők ügyeltek arra, hogy az mindenki számára érthető legyen, ezért a zene és a kiállítások kerülnek idén főszerepbe.

A rendezvénysorozat a Vashegyi György Liszt-díjas karmester által alapított Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenyével indul június 3-án este a pozsonyi Evangélikus Nagytemplomban. A koncerten, amely a pozsonyi Régizenei Napok fesztiválnak is része, két neves 17. századi zeneszerző, Dietrich Buxtehude és a magyar származású Georg Christoph Strattner művei hangzanak majd el.


purcell_600x400.png
Purcell Kórus és Orfeo ZenekarFotó: Nagy Attila

A szervezők a zenei programok közül kiemelték a Magyar Rádió Gyermekkórusának pünkösdi hangversenyét június 13-án este a Szent Márton-dómban, ismertebb nevén a koronázó templomban. Az eseményen Michael Haydn két ritkán előadott oratóriumi műve, illetve Esterházy Pál Harmonia caelestisének részletei csendülnek majd fel, s a koncerten több, a visegrádi országokból érkező szólista is közreműködik.

A rendezvénysorozatot a budapesti József Attila Színház vendégelőadása is színesíti. A társulat Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét adja elő június 19-én a pozsonyi Hviezdoslav színházban annak hatállomásos turnénak a részeként, amely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg.


feketeszarucsere_600x399.png
Feketeszárú cseresznyeFotó: József Attila Színház

A fesztivál második felében négynapos gasztronómiai ünnepet tartanak a központi helyszínen, amely egy időben kezdődik a kulturális hét szabadtéri rendezvénysorozatával június 20-án. A szabadtéri programsorozat első fellépője a szlovákiai Last Blues Band lesz csütörtökön, a hétvégi programot pedig a Budapest Bár koncertje indítja pénteken este.

A szabadtéri színpadon rajtuk kívül többek közt a Bognár Szilvia Sextet, az Úzgin Űver, a Cimbaliband és Danics Dóra koncertjeit tekintheti meg a közönség. Újdonságnak számít, hogy a Magyar Kulturális Napok szervezői együttműködnek a pozsonyi Koronázási Ünnepségekkel, amellyel az idén először közös programjaik is lesznek.

Forrás: MTI