Művészek a templomért

Egyéb


templomkerti_estek.png
Rost Andrea tavaly a Templomkerti EstékenForrás: Budai Polgár

Az estek célja, hogy a helyiek színvonalas szórakoztatása mellett a máriaremetei Kisboldogasszony-templom felújítási munkáit támogassák. Az eseménysorozat előadásait a máriaremetei templom Makovecz Imre által tervezett szabadtéri oltáránál tartják. Az előadások ingyenesek, de adományokkal lehet támogatni az eseményt.

Május 18-án, az idei nyitóeseményre a Sasvári és a Varga család érkezik. Sasvári Sándor Léna lányával, Varga Miklós pedig ikreivel, Viviennel és Szabolccsal lép fel közösen.

Május 25-én A százgyökérű szív című előadással Sík Sándor születésének 130. évfordulójáról emlékeznek meg. Az előadás a Szín-Dó Art Társulás és az Udvari Kamaraszínház közös produkciója lesz.


torok_tilla_folk_experience_600x356.png
Török Tilla Folk ExperienceForrás: kultkuria.hu

Június 1-jén a Határtalanság című koncert Török Tilla Folk Experience Napkeletről című lemezbemutató koncertsorozatának egyik utolsó hazai állomása.

Július 27-én Bolyki Balázs és a B4 azaz Bolyki Balázs fiai: Bolyki Gergő, Bolyki Levente, Bolyki Dávid és Bolyki Máté adnak koncertet Apák és Fiak címmel.


bolyki_balazs_600x400.png
Bolyki Balázs és a B4Forrás:kaposvar.egyhazmegye.hu

Augusztus 24-én, Haáz Sándor karnagy vezetésével a Szentegyházi Gyermekfilharmónia gyermekkórusa és zenekara ad koncertet a Templomkertben. Az együttes repertoárja rövid klasszikus művekből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Az augusztus 24-ei előadás adományait a Szentegyházi Gyermekfilharmónia kapja.

Szeptember 28-ai zárókoncert keretbe foglalja az előadássorozatot: a Kormorán lép majd fel.

Az eddigi hozzájárulások főként a templom megújulását szolgálták, azonban a felajánlásokkal más célokhoz is hozzájárultak, így a Széher úti Szent Ferenc Kórház szívultrahang-berendezés megvételéhez is. Az elmúlt 13 év alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze. A kezdetektől összesen 32 000 látogató fordult meg a templomkertben, ahol 64 előadást tartottak, 400 művész közreműködésével.