Nemzetközi balettverseny Budapesten

Egyéb


nureyev_600x537.png
Rudolf NurejevFotó: nureyev.com
Az eseményt a művész születésének 80. és halálának 25. évfordulója alkalmából rendezik meg. 25 éve, 1994-ben tartották az első versenyt, az idén 7. alkalommal valósul meg a nagyszabású rendezvény, melyre 15 országból 50 versenyző érkezik. Magyarországot 10 fiatal művész képviseli.

A megnyitó március 30-án, szombaton lesz, majd a verseny elődöntőire kerül sor március 31-én és április 1-jén a Magyar Táncművészeti Egyetemen.

Április 2-án 19 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be a Ralph Fiennes rendezte The White Crow ? Rudolf Nurejev élete című filmet, amelyet egyetlen alkalommal láthat a magyar közönség. A film főszereplője, Oleg Ivenko az április 5-i díjkiosztó gálaest egyik fellépője lesz. A film vetítése után beszélgetést tartanak Oleg Ivenkóval.

Nurejev életének utolsó táncos szerepét Budapesten táncolta, a Cristoforo című balettben az Angyal figuráját formálta meg. Ezt követően csak karmesterként volt előadása. A film szövegkönyvét Julie Kavanagh írta, aki maga is táncosnő volt, a film alapját a Nurejev életéről szóló, magyarul is megjelent könyve adta.

A verseny középdöntőjét április 3-án tartják, szintén a Magyar Táncművészeti Egyetemen. Az április 4-i döntőnek a Nemzeti Táncszínház ad otthont.

A balettverseny díjkiosztó gálaestjét április 5-én a Vígszínházban rendezik meg. Az esten közreműködnek a verseny győztesei és meghívott sztárvendégek is. A fellépők között van Vladimir Malakhov, Anna Cigankova, Constantine Allen, Amanda Gomes, Oleg Ivenko, Sarah Lamb, Simon István, Maria Jakovleva, Jakob Feyferlik, Oleszja Sajtanova, Sztanyiszlav Olsanszkij és Dmitrij Antyipov.

Forrás: MTI