Pálfi György rendez Szombathelyen

Egyéb

Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet.

 

A római nép hosszú évek óta háborúban áll a gótokkal, hadvezérük Titus Andronicus. Miközben a császár halálát követő belviszályok gyengítik a római birodalmat, Titus a gótokon aratott győzelmei által egyre nagyobb befolyást szerez a döntéshozók szűk körében. A kor, melyben Titus mindent megtesz azért, hogy becsületes, tiszta ember maradjon, veszélyes, kiszámíthatatlan. A hadvezér hiába igyekszik, egész családja végzetes helyzetbe kerül. A Titus által Rómába hozott foglyok, köztük a gót királynő, Tamora, olyan cselszövést eszelnek ki, melyben csak azok maradhatnak pozícióban, akik semmitől sem rettennek vissza, még emberi mivoltuk elvesztésétől sem.

 

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója megfogalmazta: ?Pálfi György a Taxidermia című filmmel lett ismert és elismert a magyar film- és színházi világban. Utána több filmmel is felhívta magára a figyelmet. Nekem a Szabadesés című filmjében volt szerencsém munkában is találkozni vele. Kevés az olyan filmrendező, aki a színész munkájában ennyire figyelmes és segítőkész. Amikor megtudtuk, hogy színházi rendezésre is vállalkozik (TRIP Színház, Engedj be), úgy gondoltam, hogy a szombathelyi társulat fogékony arra a világra, mely Pálfi György munkáiban érzékelhető. Különösen érvényes lehet ez Shakespeare Titus Andronicus darabjára, melynek színpadra állítása nagy kihívás a rendezőnek és a Weöres Sándor Színháznak egyaránt.?

 

A főbb szerepeket Bajomi Nagy György (Titus Andronicus), Orosz Róbert (Saturninus), Gubík Ági (Tamora, gót királynő) és Gonda Kata (Lavinia, Titus lánya) játssza.

Bemutató: 2018. november 30. 19 óra, Nagyszínpad

 

További részletek ITT találhatók.

 

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház