Táncház szombatonként a Hagyományok Házában

Egyéb

A fő hangsúly a tánctanításra helyeződik, és ezt segíti elő az is, hogy az adott tájegységről érkező zenészek húzzák a talpalávalót. De nem csak a táncokat, énekeket is meg lehet itt tanulni.

Március 2-ától Henics Tamás Barangoltam? című fotókiállítása is látható a Hagyományok Háza Maácz László Galériájában. Henics Tamás a táncházmozgalomban való kimagasló szakmai és közösségi tevékenységéért kitüntetett művész, akinek fotográfiáin Kalotaszeg és a Mezőség hétköznapjait, ünnepi alkalmait, a falvak lakóinak szokásait, portájukat, mindennapi környezetüket április 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Forrás: Hagyományok Háza