Újra látogatható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum

Egyéb

A 3000 négyzetméteres fedett és 2000 négyzetméteres szabadtéri területen fekvő kiállításon hetven felújított, muzeális jármű látható.

A tárlaton archív fotókon, dokumentumokon és korabeli tárgyi emlékeken keresztül elevenedik meg a főváros és a történelmi Magyarország közösségi közlekedésének kialakulása, fejlődése, az első lóvasúti vonal megnyitásától a metróközlekedésig, az első omnibuszok felbukkanásától az autóbusz- és trolibusz-közlekedésig.

Megismerhetjük a mai BKV Zrt. jogelődjeit, az egykori és mai Magyarország nagyvárosainak közlekedését, villamoshálózatát, járműveit.

Bemutatják a vasutakat kiszolgáló infrastruktúrát, a pálya- és felsővezeték-építés folyamatát és fenntartását, a távközlés és az áramellátás műszaki emlékeit, és eredeti helyén tekinthetik meg a látogatók a szentendrei régi kocsiszín egykori kovácsműhelyét is.

Külön terem foglalkozik a budapesti autóbusz- és trolibusz-közlekedés történetével. Itt lehet látni a korabeli jegyfajtákat és vállalati rangjelzéseket, valamint a különféle járműalkatrészeket és berendezéseket.

A felújított járművek között van például az 1887-ben, a legelső HÉV mozdonyok egyikeként forgalomba helyezett, Haraszti névre keresztelt gőzmozdony, vagy az 1897-ben készült, 1906. évi állapotában megtekinthető 418-as pályaszámú villamos is, amely 2001-ben, a Franciaországban rendezett párizsi magyar kulturális évadon reprezentálta a budapesti közösségi közlekedés több mint másfél évszázados történetét.

A kiállításon végigkísérhetjük a villamosok és a HÉV-járművek fejlődését a kéttengelyes kocsiktól az ikerkocsikon át egészen a csuklós járművekig és a gyorsvasúti motorvonatokig.

A HÉV-ek és a villamosok mellett a hetvenes éveket megidéző Ikarus autóbuszok, az első magyar önhordó szerkezetű autóbusztípusnak emléket állító ?autóbusztorzó", valamint a hatvanas-hetvenes évekből származó trolibuszok is várják a látogatókat.