Arctic Monkeys a VOLT Fesztiválon

Egyéb

Az ideivel együtt már három alkalommal választották őket Anglia legjobb zenekarának a Brit Awardson. A legnagyobb tekintélyű zenei szaklapok, az NME és a Q Magazine is egybehangzóan őket tartják az év koncertzenekarának és a legjobb brit együttesnek. Ötmillióan rajonganak értük a Facebookon. Chris Martin, a Coldplay frontembere szerint ők a világ legjobb bandája és Matt Bellamy (Muse), valamint Lars Ulrich (Metallica) mellett, Bono is nagy rajongójuk.

?Gyakran előfordul, hogy nemzetközi sztárok más periódusban turnéznak Európában, mint amikorra mi szeretnénk meghívni őket. Mivel a fesztiválportfoliónk ma már szinte az egész nyarat lefedi, sok esetben ilyenkor fel tudjuk ajánlani, hogy a Sziget helyett a VOLT-ra, vagy éppen a Balaton Soundra jöjjenek, és ugyanez fordítva is igaz? ? mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda alapítója. ?Természetes, hogy egy Arctic Monkeys nagyságrendű produkciót elsősorban a Szigetre próbáltunk elhozni idén is, hiszen a csapat rajongói ? itthonról és külföldről ? biztosan megtöltenék a nagyszínpadunk egész küzdőterét? ? tette hozzá. ?Ráadásul az Arctic Monkeys évek óta a kívánságlistánk éllovasa, ezért nagyon bizakodtunk, amikor tavaly az általunk szervezett törökországi fellépésük alkalmával ígéretet tettek, hogy idén megpróbálnak hozzánk is eljutni. Az idei ? egyébként is bíztatóan alakuló ? Sziget-program valódi koronája lehetett volna, ha augusztusban végül Európában turnéznak. Amikor eldőlt, hogy mégsem jó nekik a Sziget időpontja, szerencsére ki tudtuk használni a portfoliónk lehetőségeit és nem kellett lemondani róluk. Így most örömmel jelenthetjük, a hazai közönség Magyarország második legjelentősebb fesztiválján, a VOLT-on napjaink talán legfontosabb és legaktuálisabb bandájával találkozhat? ? mondta Gerendai Károly.