Boris Andrianov-koncert

Egyéb

Andrianov 1976-ban született zenészszülők gyermekeként. Már ifjú zenész korában megmutatkozott kiemelkedő tehetsége. Zenei tanulmányait Moszkvában kezdte, majd a híres csellista, David Geringas támogatásával Berlinben folytatta. Hatodik éve művészeti vezetője a ,,Star Generation?? elnevezésű projektnek, mely összefogja Oroszország valamennyi régiójának tehetséges, fiatal muzsikusait. A ?VIVACELLO? nevű Nemzetközi Cselló Fesztivál művészeti igazgatója, melyet 2008 óta rendeznek meg Oroszországban. Jelenleg a moszkvai Állami Konzervatórium professzora.

 

Prokovjev művében az irónia keveredik, a szerzőre jellemző, sajátosan komor lírával. A darabban fontos szerepet játszik a markáns ritmika, a sok groteszk karakter. Pregnánsan képviseli a két világháború közti orosz modernség esztétikáját. A koncert Csajkovszkij méltán népszerű Patetikus szimfóniájával zárul. Ez a mű az első befejezett szimfónia a zenetörténetben, amelynek utolsó tétele lassú ? egy halálra szomorodott lélek búcsúja az élettől. A zeneszerző kilenc nappal az ősbemutató után elhunyt, művével a zenetörténet legmegrázóbb búcsúlevelét hagyva az utókorra. Csajkovszkij korának legnépszerűbb zeneszerzőjének számított, aki a cári Oroszország legdicsőségesebb ?ékköve? volt.

 

Méltó búcsúztatása lesz ez a 2012-13-as évad bérletes előadásainak, hiszen két igazán kiváló orosz komponista művei csendülnek fel az est folyamán a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában Izaki Maszahiro vezényletével, és mindez Boris Andrianov gordonkajátékával megkoronázva.