A csend idegen a filmtől

Egyéb

Film és zene az alkotóművészet két olyan területe, amely szorosan együtt él: kiegészítik, formálják, inspirálják és újraértelmezik egymást vagy önmagukat a másik által. A két művészeti kifejezési forma kölcsönhatását mutatja be a budafoki zenekar filmzenei koncertje, amelyet budapesti és nemzetközi sikerei után most a pécsi közönség is megismerhet.

A koncert első felében azok a komolyzenei alkotások kapnak helyet, melyek hangulatuk, karakterük, zenei programjuk vagy épp cselekményük által válhattak filmzenei témává. Ilyen például Mascagni: Parasztbecsület című műve, később a Keresztapa zenei témája. A második részben az érem másik oldala csillan meg, népszerű filmzenei részletek csendülnek fel, melyek hamar elváltak alkotói közegüktől, és önálló életre keltek, mint mondjuk John Williams Indiana Jones-dallama.

Az est műsorának képzeletbeli tablóján olyan nagyságok képei kerülnek egymás mellé, mint John Williams és Steven Spielberg vagy George Lucas, Richard Wagner és Francis Ford Coppola, Dimitrij Sosztakovics és Stanley Kubrick. A közös pont ezen az estén nem lehet más, csakis a zene.

Az esten Hollerung Gábor vezényel, aki közönségbarát módon dirigálja zenekarát. A műsorra kerülő filmzenei alkotások között ugyanis magyarázattal és sok háttérinformációval segíti a közönséget abban, hogy ne csak hallja, értse is mi dolga zenének a filmmel. Kiderül például, hogy az Apokalipszis most című Coppola-film zenéjét már a második világháború német filmhíradóihoz is használták, hogy a Tágra zárt szemek zeneszerzője, Sosztakovics első munkahelye egy mozi volt, és hogy John Williams egy filmstúdióban dolgozott hangszerelőként, mielőtt világhírnevét a Cápa című film zenéjével megalapozta.

A hangverseny különlegessége, hogy a filmzenei élményt a feldolgozott alkotásokhoz kapcsolódó kisfilmek és klipek teszik komplexszé.

 

Műsor:

MUSIC & FILMharmonikusok

2013. 10. 15., kedd 19.00h, Kodály Központ

 

Mendelssohn: Szentivánéji álom

Wagner: A walkür - Walkürök lovaglása (Apokalipszis most)

Mascagni: Parasztbecsület - Intermezzo (Keresztapa)

Sibelius: Finlandia (Die Hard)

Sosztakovics: Jazz-szvit No.2 (Tágra zárt szemek)

Csajkovszkij: 1812 nyitány (V. mint Vendetta)

John Williams: Csillagok háborúja

John Williams: E. T.

John Williams: Schindler listája

John Williams: Jurassic park

James Horner: Titanic

Chrisopher Young-Werner Gábor: Pókember 3.

John Williams: Indiana Jones

Klaus Badelt: A Karib-tenger kalózai

 

Közreműködik: Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Hollerung Gábor