Egyéves a Yunus Emre Enstitüsü Budapesti

Egyéb

2013. szeptember 12-én ünnepélyes keretek között adták át az Andrássy úti Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központot. Az intézmény azóta több száz, a török kultúra iránt érdeklődő számára vált kultikus helyszínné, ahol változatos és izgalmas programokkal találkozhattak. A születésnap alkalmával jazz, ethno, népzenei koncerteken és más érdekes foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.

 

Szeptember 12-én (pénteken) a Muzikum Klub ad otthont a Cazova jazz trió koncertjének. Seren Akyoldaş (vokál) és Onur Nevşehir (zongora) 1996 óta zenélnek együtt és már több száz jazz koncertet adtak Isztambulban és a világ különböző pontjain. Ebben az évben látogatnak első alkalommal Budapestre kiegészülve Efe Adnan Demiral gitárművésszel.

 

Szeptember 13-án (szombaton) a programok színes kavalkádja fogadja majd a török kultúra szerelmeseit. Az Andrássy és Bajcsy-Zsilinszky utcák kereszteződésénél 15 órakor induló látványos zenés felvonuláson vehetnek részt, amelyhez bárki csatlakozhat; évfordulós tortát kóstolhatnak, majd török hangszerkiállítást nézhetnek meg az intézetben. Később az Ethnosound hangszerbolt jóvoltából egyedi zenei workshopon vehetnek részt az előzetesen jelentkezők. Az órán a török dobbal, a darbukával ismerkedhetnek meg és tapasztalhatják meg annak erejét.

 

Guessous Majda Mária népzenész két megismételhetetlen koncertet is ad ezen a napon. Először a török népzene és török hangszerek megismertetésének szándékával, férjével Boros Gerzson Dáviddal zenél, majd később, a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett, Başak Dilara Özdemir zongoraművésznővel adnak a nép- és klasszikus zenei hangzásvilág kapcsolódásával újszerű koncertet.

 

Szeptember 16-án (kedden) 20 órától a Random Trip koncertsorozathoz kapcsolódva Ertan Şahin balkán népzenész és szuzafonista ad koncertet az A38 Hajón.

 

A Törökországot, a török nyelvet, a török kultúrát, művészetet és történelmet bemutató programokat szervező, több más, hasonló jellegű intézményekkel nemzetközi kulturális együttműködést folytató Yunus Emre hálózatnak jelenleg 33 központja működik világszerte Brüsszeltől Tokióig és Londontól Marokkóig.