Enyedi Ágnes és mesterei

Egyéb

?Gyermekkoromtól kezdve kiváló mesterek vesznek körül, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Tizenegy évesen beiratkoztam a székesfehérvári zeneiskolába, ahol tíz éven keresztül Vakler Anna növendékeként olyan élményekben és szakmai munkában volt részem, ami megkérdőjelezhetetlenné tette számomra, hogy népdalénekes legyek. Anna mellett rengeteg tanácsot, lehetőséget, támogatást kaptam és kapok a mai napig Kallós Zoltántól. Ők azok, akik mindig nagy figyelemmel és szeretettel követik pályafutásomat, és akiknek véleményére és segítségére minden helyzetben számíthatok. Nekik is köszönhető az, hogy az elmúlt években Erdély számos vidékére, falujába eljutottam népdalokat gyűjteni, valamint az, hogy ma már magam is népiének-tanárként dolgozhatom.

Koncertünkön több generáció közös örömzenélését és éneklését tervezzük. A koncerten megszólalnak olyan falusi énekes asszonyok, akiket mindannyian mestereinknek tekintünk. Kallós Zoltánnal és Vakler Annával, valamint énekes tanítványaimmal közösen és külön-külön is megszólalunk.? (Enyedi Ágnes)

 

Közreműködők: Enyedi Ágnes, Kallós Zoltán, Vakler Anna, mezőségi énekes asszonyok, a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola (Székesfehérvár) növendékei, a Tázló együttes, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara Pál István Szalonna vezetésével