Festmény a Trafó homlokzatán

Egyéb

A közterületi falfestésekről ismert Színes Város Csoport, az Élesztő kézműves söröző és a Trafó Kortárs Művészetek Háza tavaly ősszel összefogott, hogy a Trafó Tűzoltó utcai homlokzatának kreatív kifestésével színesebbé tegye a Trafót és Ferencvárost. Az első fordulóban a szervezők, a szakmai zsűri döntése alapján nem hirdettek nyertest, a második forduló viszont sikeresnek bizonyult. A pályázat kiírásának célja az volt, hogy olyan, a falfestés területén jártas alkotók kapjanak lehetőséget közterületen alkotni, akik legális formában szeretnének megnyilvánulni, de finanszírozási vagy egyéb akadályok miatt ötleteik gyakran már a kezdeti szakaszban elhalnak.

A két fordulóban közel 100 pályamunka érkezett be, a kiírás tematikája a Trafóhoz, illetve a Ferencvároshoz kötődött.

Az első helyezett ? a megvalósítandó mű alkotója ? a festéshez szükséges eszközök és anyagok biztosításán kívül 120 000 forint díjazásban részesül. A második helyezett díja egy két személyre szóló házi sörfőzés az Élesztő Kézműves Söröző Brew stúdiójában, 20 000 forint értékben. A harmadik helyezetté pedig egy 10.000 forint értékű utalvány, ami az Élesztő kézműves sörözőben fogyasztható le. A nyertesek: Slow, Fridvalszki Márk és Horváth Noémi.

A zsűri tagjai: Bakos Gábor, képes, ARC alapító, Dr. Bíró Péter, marketing szakértő, Fenyvesi Áron, a Trafó Galéria vezetője, Megyeri András, a Színes Város alapítója, Nagy Enikő, a Trafó kommunikációs vezetője, Nádudvari Noémi, esztéta, a Wonderland művészeti vezetője, Szabó György, a Trafó menedzser-igazgatója, Szűcs Balázs főépítész, Ferencváros, Tóth Imre, az Élesztő tulajdonosa

Az első helyezett Slow alkotása tavasszal kerül ki a Trafó homlokzatára. A nyertes alkotó munkásságáról és a témaválasztásáról elmondta:

?Elhelyezem a környezetben a formákat, amiket már jó pár éve festek, fújok. Nem próbálom meghatározni, hogy graffiti vagy street art, amit csinálok. Az a fontos, hogy hozzátegyek a térhez, az épülethez. Egy kép elkészítése a helyszín keresésével indul, és egészen az elkészült fotóig tart. Általában ?madaraknak? nevezik őket. Általában romos épületeket választok helyszínül. A Trafó épülete megfogott. Úgy gondoltam, a  formák, alakok, amiket festek, képesek összhangot alkotni az épülettel. Viszik, tartják a homlokzaton elhelyezett betűket.? (Slow)

 

2005 - 2009 vizuális kommunikáció tanulmányok École d'Art Maryse Eloy

2007 letiltott "Just Do It" poszter http://slowmade.blogspot.com/2007/09/slow-news.html

2007 JEF Hungary Street Art Sátor Sziget Fesztivál

2008 Design Hét Portfolio Points Budapest, Sirály - egyéni kiállítás

2008 limitált Coca-Cola, Arc / Slow palack

2009 Bábeli csend FISÉ Galéria - csoportos kiállítás

2010 Néprajz dokumentumfilm és könyv a Magyar Néprajzi Múzeumnak ? MaDOK-program

2011 3hét Galéria - egyéni kiállítás

2012 taschen - trespass calendar

2013 Néprajz - vetítés és beszélgetés a Mélycsarnokban