Már az előadás első percei arra ösztönöznek, hogy az ember becsukja a szemét, hátradőljön a székén és átadja magát egy meditatív élménynek. Hagyjuk, hogy a művészek elvarázsoljanak minket, és elindulunk a négy fő elemet, a földet, a vizet, a tüzet és a levegőt megidéző úton. Kifelé, a természetbe, majd befelé, önmagunkba. Mindegy, hogy a néző a Művészetek Palotájában ül vagy a párkányi kultúrházban, az előadás hatása ugyanaz. A Müpa technikai felszereltségével nem lehet versenyezni, a párkányi koncertnek viszont az Esztergomi Bazilika és a Mária Valéria híd közelsége ad szimbolikus jelentéstöbbletet. A budapesti koncertet már év elején, februárban hallhattuk, a határon túli előadás időpontja november 13-a, a magyar nyelv napja volt, talán nem véletlenül.
A Weöres Sándor megzenésített versével induló koncert hangok, ízek, színek, illatok társításával varázsolja el érzékeinket. A négy őselem fokozatosan kibomló, archaikus népdalokban jelenik meg. Egy-egy dallamrészlet, variáció hol a hangszeres kíséretben, hol az énekben hallható, aztán a csodálatos, tiszta énekhangban egyszer csak megszólal a dallam a maga teljességében. Aki hallotta az így megszülető, Szivárvány havasán kezdetű népdalt, sokáig nem felejti el az élményt. A bravúros improvizációkban elrejtett magyar népdalrészletek más népek zenéjének jellegzetességeivel keverednek, harmonikus egységet alkotva. A különböző tájak hangjaival megszólaló világzenében fellelhetők ősi, törzsi elemek, keleti motívumok és gregorián dallamok is. Minél többször hallgatjuk, annál több forrást fedezünk fel. A három művész egyszerre rezdül, teret engedve egymás virtuozitásának. A szakma és a közönség elismerését bizonyítja, hogy évek óta képviselik kultúránkat a magyar népzene és a világzene élvonalában. Számos hazai és nemzetközi díj birtokosai. Horváth Kornél a londoni Rhytm magazin legjobb ütőhangszeres jelöltje az idei évben. Az előadóművészek sokoldalúságát bizonyítja a színpadon látható sok-sok különleges hangszer. Horváth Kornél mesterien bánik a következő hangszerekkel: wavedrum, pandeiro, doumbek, udu, altfuvola. Mizsei Zoltán szintetizátoron játszva ad az archaikus zenének modern jelleget, énekével pedig Lovász Irén méltó partnere.
Ebben a zenében minden egymásra épül. Üzenete van a hangoknak, a színeknek, a mozdulatoknak. Végigmegyünk az emberi lét főbb szakaszain a születéstől a halálig, megéljük férfi és női szerepeinket, gyermeki, szülői érzéseinket, szerelmünket, bánatunkat. Képzeletünkben a föld születésünket, a tűz tomboló energiáinkat, érzelmeinket, a víz csalódásainkat, a levegő elmúlásunkat jeleníti meg. Az archaikus népdalok képei, szimbólumai lelkünk tudattalan tartalmait szólítják meg és gyógyító hatással bírnak. A panteisztikus szemléletet tükröző felfogás szerint az emberi lélek minden alkotóelemben megtalálható. A halál elfogadása része a kerek egésznek. A Fújnak a fellegek kezdetű népdal a természet és az emberi sors párhuzamának gyönyörű megfogalmazása, meghajlás a természetfeletti hatalom akarata előtt. Az altfuvola bevezetése titokzatos, légies hangulatot áraszt. A mennyország kapuját megidéző népdalt követő gregorián dallamok pedig a hit megtartó erejét sugározzák.
Az ötödik elem a világ tengelye. Egy mantrát hallunk itt, amely meggyőz minket arról, hogy a világban valahol mégis egyensúly, rend van. ?Gyökereim erősen, gyökereim biztosan tartanak a szélben? ? énekli Lovász Irén, és ő tudja, hogy az éneknek és minden szónak teremtő ereje van. Aki részesül egy ilyen koncert katartikus élményében, úgy érzi, többet szeretne tudni a filozofikus tartalomról, amely a varázslatos zene mögött van. Lovász Irén művészi pályája mellett egyetemi docens, tudományos munkáiban néprajztudománnyal, antropológiával, kommunikációelmélettel, művészetterápiával is foglalkozik. Munkái elolvasása segít megfejteni a kódot, amely közelebb visz művészi előadásai értelmezéséhez. Szakrális kommunikáció című monográfiája sokat elárul az ősök szavait, tudását közvetítő előadóművész szerepéről is. A könyvben megfogalmazott gondolat, miszerint a különböző művészeti ágak, irodalom, zene gyökere közös, a koncertnek is fontos üzenete. Weöres Sándor két verse ad keretet az előadásnak. Az ?Ének a határtalanról? címe zene és költészet, képei pedig ember és természet elválaszthatatlanságát jelzik. Művész és transzcendencia kapcsolatáról Lovász Irén templomi koncertjei árulnak el a legtöbbet. A nyári, paloznaki jógahétvége alkalmából részesei lehettünk egy felejthetetlen előadásnak, ahol megtapasztalhattuk, hogyan teremt kapcsolatot egy kicsi templomban a megélt élmény az előadóművész és a közönség között.
Lovász Irén és művésztársai tudják, hogy létezik népek, kultúrák fölötti kommunikáció, és hogy ennek legjobb eszköze a zene. A Művészetek Palotájában és a párkányi koncerten ráadásként megszólalt virágének, moldvai csángó népdal és hullámzó, gyönyörű katalán zene ? ezzel kívántak jó éjszakát a nézőknek. Lovász Irén éppolyan magától értetődő természetességgel tudta előadni a török virágéneket a Müpa vagy a párkányi kultúrház színpadán, mint a lapp joikut a Kínai Nagy Falon állva, mikor kínai zenetanárokat tanított magyar népdalokra és a Kodály-módszerre. Sokat tanulhatnánk abból a szemléletből, ahogy a magyar népdalt a világ legtermészetesebb módján tálalja és ágyazza be a legkülönbözőbb kultúrák zenei szöveteibe és fordítva, ahogy a más népek zenéit és dalait integrálni képes saját, magyar zenei világába. A népzene segítségével szabadon képes szárnyalni, mint a madár. A legkülönbözőbb kultúrák és korok között ível zenéjével és hangjával határtalanul, de a saját mantrája szavait idézve: mindig a gyökerektől indul, melyek ?erősen és biztosan tartanak a szélben?, és minden nagyívű zenei kaland és utazás után hazatalál ?vissza, le a földbe?. Ehhez pedig remek útitársakra talált a két kiváló zenészben.
Gelesz Andrea
