Ha az egyetlen célom a történetmesélés lenne, könyveket írnék

Egyéb

A Közös nevező című darab tíz különböző nemzetiségű embert állít színpadra, és az ő térbeli pozicionálásukkal megmutatja, hogy minden választásunk, minden döntésünk, még a legegyszerűbb is, komoly következménnyel jár(hat). Az előadásban fény derül arra, hogyan lehet akár a legegyszerűbb csoportdinamikai mechanizmusokkal is politikai-, és/vagy társadalmi rendszereket szemléltetni. A padlóra festett körök és vonalak között egy halmazábra elemeivé válnak a szereplők, akik minden állításukkal véleményt formálnak saját magukról, és egy adott társadalmi rendszerről. Értékekről, amelyek meghatározzák őket, és azt is, amit képviselnek. Dohányoznak-e, félnek-e a kutyáktól, vagy éppen hogy állnak a homofóbia kérdéséhez. Ezek a kijelentések jelölik ki  a ?halmazábrában? elfoglalt pozíciójukat, a többiekhez való viszonyukat. A rendszer persze dinamikusan változik a legabszurdabb és a legegyszerűbb kijelentések hatására. A közösségek tagjai felcserélődnek, de az egység folyamatosan mozgásban van. Aztán a játék versennyé alakul, és minden jelenet végén várjuk, ki mondhatja ki a végső győzelmi mondatot ?Én győztem?.

Ivana_Muller

Ivana Müller koreográfus korábban összehasonlító irodalmat tanult Zágrábban, számos táncos kurzuson és workshopon vett részt Horvátországban és Amsterdamban. Később Hollandiában koreográfiai tanulmányokat is folytatott, és az előadó-művészet területén kezdte meg pályafutását. Darabjait lehetetlen tiszta műfajokba sorolni, hiszen egyaránt használ installációs elemeket, szöveget, táncot, videót. ?Olyan nyelvet használok, ami ötvözi a fotográfiát, a videóművészetet, a táncot és a beszédet? Talán mert nem tudom definiálni magam pusztán az egyikkel vagy a másikkal. De nem is törekszem egy meghatározott közönségnek alkotni, vagy egy adott kritikusi kör elismerését elnyerni ?Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy HOGYAN használom a médiumokat vagy a műfajokat, annál, hogy MELYIKET használom.? (Ivana Müller)

Nálunk bemutatott darabját sem lehet egykönnyen felcímkézni. De a közölni kívánt tartalom kétségtelenül eltalálja a közönséget, felráz és elgondolkodtat mindenkit. Narratíva nélküli narratíva, történet nélküli mese mindennapjainkról, a körülöttünk levő világokról, melynek szilárd kereteit az előadás újra és újra megkérdőjelezi?

A Közös nevező a TRAFÓ Közös ügy című sorozatának része, a CAFe Budapest 2014 Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.

?

Ivana Müller

Müller munkáinak visszatérő motívumai az önmeghatározás, a szerzői fogalmak újradefiniálása, a test és annak reprezentációja, a képzelet és annak helyszíne, az előadó és a befogadó közötti kapcsolat vizsgálata.

Ivana Müller gyakran meghatározhatatlan műfajú előadásait, installációit, szöveges és hang-performanszait számos nemzetközi fesztivál válogatja be programjába.  A Rotterdamse Schouwburg, a párizsi La Villette, a Wiener Festwochen, a New York-i DTW, a berlini HAU  és a  brüsszeli Kaaitheater rendszeres fellépője.

Két darabját (While We Were Holding It Together, Playing Ensemble Again and Again) láthattuk korábban, 2008-ban és 2009-ben a budapesti MU Színházban.

2014. október 10., 11. 20.00

Trafó Kortárs Művészetek Háza

I?M?Company - Ivana Müller: In Common

 

Előadja: Sarah Van Lamsweerde / Esther Snelder, Pere Faura, Karen R?ise Kielland, Katja Dreyer, Pedro Ines / Nuno Lucas, Stephen Liebman, Yannick Greweldinger / Daniel Almgren Recén, Clara Amaral, Noha Ramadan / Setareh Fatehi Irani, Bas Jilesen

Koncepció, koreográfia, rendezés: Ivana Müller

Művészeti tanácsadó: Bill Aitchison, Jonas Rutgeerts

Hang: Viljam Nybacka

Világítás, szcenika: Martin Kaffarnik

Jelmez: Liza Witte

 

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=62609

Letölthető fotók: https://www.dropbox.com/sh/fk9p8xm5uam4xmy/AABb4j5mwM9J5dc-wpfi1ed7a