Hegedűs Endre és Katalin hangversenye

Egyéb

Az első részben két variáció-sorozat fogja közre Chopin C-dúr rondóját, melyet csak olykor-olykor hallhatunk a pódiumon. Briliáns, virtuóz mű, mely nem nélkülözi a Chopin zenéjére oly jellemző lírai bensőségességet sem. A kezdő Schumann darab folyamatos párbeszéd a két zongora között. Bár a különböző variációk igen távoli utakat járnak be, a kezdeti érzelmes andante dallama végig kísér bennünket. Egészen más a híres Haydn-változatok felépítése. Brahms a mű zenekari változatát 1873 nyarán komponálta bajorországi nyaralása közben, melynek bemutatóját maga dirigálta november 2-án Bécsben. A kétzongorás verziót Brahms a nagysikerű bemutatót követően készítette el. A darab az ún. Szent Antal korál dallamának bemutatásával kezdődik, majd a témát kilenc variáció követi ? mindegyik másik hangon, más karakterrel. A grandiózussá növekvő fináléval zárul a hangverseny első része.

 

Szünet után csendül fel Rachmanyinov II. szvitje, mely művet a komponista és zongoraművész 1901 első hónapjaiban, Olaszországban alkotott meg, majd november 24-én unokatestvérével, Alexander Silotival játszott el először a közönségnek. A szvit a tételek tekintetében követi a hagyományokat: I. Introduction (Alla marcia, C-dúr), II. Valse (Presto, G-dúr), III. Romance (Andantino, Asz-dúr), IV. Tarantelle (Presto, C-dúr) Az eredetileg egy zongora négy kézre írott 16 keringőből Brahms maga választotta ki és írta át két zongorára azt az ötöt, mely ezt az estet zárja.

 

 

HEGEDŰS ENDRE és KATALIN

kétzongorás hangveresenye

a Vigadó dísztermében

2015. május 12. kedd 19.30

 

Műsor:
SCHUMANN: Andante és változatok, op.46
CHOPIN: C-dúr rondó, op.73

BRAHMS: Haydn-változatok, op.56b

- szünet -

RACHMANYINOV: II. szvit, op.17

BRAHMS: Keringők, op.39

 

 

Jegyárak: 3000 HUF, 4000 HUF

Internetes jegyvásárlás: www.jegy.hu

www.hegedusendre.hu