Janikovszky Éva-est a Marczibányi Téri Művelődési Központban

Egyéb

A 2013-as Katona József színházi ősbemutató kiemelkedő sikere alapján ebben az évben jóval nagyobb nézőközönség előtt debütál a produkció. Az idei est létrejötte szintén Tollár Mónikának, a tavalyi est megálmodójának és létrehozójának köszönhető. A két előadás közti alapvető különbség a nézőtér méretéből adódó eltérés: a kamaratermi produkció ezúttal nagyszínházi közegben lel otthonra. Az abszolút szórakoztató színházi előadás magával ragadó stílusban szólítja meg a fanyar humor szerelmeseit. A ?másfél óra nevetőizom tréningnek? titulált Janikovszky-estet valójában minden felnőtt számára kötelezővé kéne tenni! Az estet Janikovszky János (a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója) és Rigó Béla (költő, Janikovszky Éva egykori munkatársa, krónikása és barátja) nyitja meg.

A lemez A oldalán ismét Fullajtár Andrea, a B oldalán pedig Horváth Lili hallható.

?Több mint egy éve foglalkozom Janikovszky Éva gyerekirodalmával és követem majdnem mindenhová az életéről szóló vándorkiállítást a ?Ha én felnőtt volnék? című interaktív előadásommal. Mikor felkértek erre a felnőtteknek szóló színházi estre, azért voltam nagyon boldog, mert ?A lemez két oldala? igazi örömmunka, úgynevezett jutalomjáték egy színésznő számára. 2013-ban a Katona József Színház Sufnijában ráadásul egyik színművészetis osztálytársnőmmel, Fullajtár Andreával játszhattam újra együtt. A remek szövegnek és kettőnk összjátékának köszönhetően annyira jól sikerült bemutatnunk, életre keltenünk a kétféle ? már-már végletes ? nőtípust, hogy messze meghaladtuk a klasszikus színház kereteit. Remélem, az idei évforduló alkalmával a Marczibányi téren is így lesz.? (Horváth Lili)

 

Online jegyvásárlási lehetőség a Jegy.hu weboldalán található: http://www.jegy.hu/program/janikovszky-eva-a-lemez-ket-oldala-49074

További információk a 2014-es előadásról:

- a Marczi Közösségi Tér weboldalán: http://marczi.hu/Content/viewEvents/27/7070

- a produkció Facebook-eseményoldala: https://www.facebook.com/events/232431463607483/