Kinizsi Napok a Nagyvázsonyi várban

Egyéb

A középkori táncos, zenés forgatagról a Szelindek Együttes gondoskodik majd. Lengyel barátaink katonai tábort vernek, fegyverbemutatókkal, előadásokkal készülnek, míg a várban naponta többször is várjátékokra kerül sor.

A három napig tartó fesztiválon bemutatkoznak a korabeli mesterségek, a gyerekek kipróbálhatják a fazekaskodást, a kovácsolást, a papírmerítést, az érmeverést és a kötélverés tudományát is.

A gyermekeknek klasszikus népi mesékkel, gyerekelőadásokkal kedveskedünk folyamatosan. Vasárnap délben a gyerekek egyik legnagyobb kedvence, Gryllus Vilmos ad koncertet Kinizsi Pál várának udvarán.

A vígasság mit sem érne ízletes népi ételek és italok nélkül, a Kinizsi napokon a pisztrángos ételeké lesz a főszerep, de a vásári forgatagban kézműves termékek is terítékre kerülnek majd.

A középkori hangulat alap eleme a zene, a régies hangszerek és hangzás, melyről Szelindek Középkori Együttes dinamikus és meghitt zenét játszó, fújó, pengető, tekerő ritmusorgiája gondoskodik síppal, dobbal és tekerőlanttal egyaránt. A táncos lábúak rögtönzött táncházba is csatlakozhatnak, táncra perdülhetnek a pergő ritmusok alapján.

A fesztivál program kétség kívül legnagyobb érdeklődésre számot tartó koncertje, a CSÍK zenekar augusztus 1-i fellépése a gyönyörűen kivilágított Nagyvázsonyi vár ?díszletével?.

Negyed évszázada, hogy a magyar népzenei élet egyik lelkesen tanuló, tudását szeretettel továbbadó, bátran igényesen alkotó, elismerten népszerű együttese a Csík zenekar. Számtalan koncertjük bizonyítja, hogy a közönségnek szüksége van a népzenei gyökerek ápolására, feldolgozására, autentikus bemutatására. Atmoszférájában különleges koncertre számíthatunk a Kinizsi napok második estéjén, augusztus 1-én 20,30 órai kezdettel, a Csík koncerten.

 

?Az elmúlt negyed évszázad alatt, mióta a zenekar teszi a dolgát sok kedves feladattal, zajos sikerrel és tanulságos tapasztalattal gazdagodtunk. Azt hiszem újra itt az ideje, hogy bebizonyítsuk méltók vagyunk a közönségünk bizalmára, szeretetére. Muzsikánkban igyekszünk megmutatni, hogy a mai gyorsan változó, az élet szépségeit lassan felejtő világunkban mindannyian, akik itt élünk, esendő, ennek ellenére szerethető, értékeket tisztelő emberek vagyunk. Hiszünk abban, hogy élhetünk hasznos, szép életet, de ehhez meg kell látnunk igényes szemmel, lélekkel, hogy hol, mit, mikor, hogyan tegyünk, viseljünk, együnk, igyunk, szeressünk. Még léteznek igazi értékek. Reméljük, a mi muzsikánk is azzá válik Önöknek. Szeretettel: Csík János?

Ahogyan a szerelem is tud gyönyörű ugyanakkor gyötrelmes lenni, úgy a népzene szeretetében eltelt 25 év is tudott göröngyös útra vinni, illetve egekig felemelő boldogságot adni. Kívánom mindazoknak, akik kíváncsian figyelemmel kísérik a munkánkat, hogy még sokáig leljenek örömet koncertjeinken az általunk játszott dallamok hallgatásában. Ezzel magunknak is kívánom ezt, hiszen hosszú ideig szeretnénk még mosolygó szemű, boldog, meghatott arcokat látva játszani, tudva, hogy van kinek muzsikáljunk.?

Szeretettel látunk mindenkit a középkori időutazásunkra, élményekkel és meghitt pillanatokkal is Nagyvázsonyban, a Kinizsi Napokon!

www.kinizsivar.hu