Kitörés előtt az Anton Vezuv első nagylemeze

Egyéb

A lemez története már-már regénybe illő: a zenekar dalait Sztív írta pár éve, amikor egy rossz korszakában gyakorlatilag egész nap egy pincében ült egy zongorával, és csak néha mászott ki onnan enni és a városban inni. Nem tervezett semmi mást a jövőre nézve, csak azt, hogy másnap felébred és énekel tovább. Később billentyűs lett az Amber Smith-ben: ahova az Anton Vezuv basszusgitárosa, Tibi ajánlotta be Sztívet, és Tibi volt az is, aki később addig erőltette, hogy Sztívvel zenéljenek együtt, hogy összerántott egy zenekart, hozott gitárost (Csé) meg dobost (Ádi), ez lett az Anton Vezuv. A zenekar saját megfogalmazása szerint power melankóliát játszik, azaz akusztikus alapokra komponált dalokat az éteri szomorúság lebegésében és az ezzel együtt járó, belülről feszítő ritmusban. A most elkészült, Into The Sea című lemezzel a szélesebb közönség számára is megnyitják a számukra oly megnyugtatóan süllyedő világot.


A lemez:
http://antonvezuv.bandcamp.com/album/into-the-sea

https://play.spotify.com/album/69JfZvKWGnJJODW8F2hk6t


 

Nem csak az album története, maga az album is különleges:

- A lemezfelvétel során a hagyományos pop-rock hangszerek mellett és az apróbb elektronikákon kívül a zenekar használt még spanyolgitárt, trombitát, harmonikát, glockenspielt, bendzsót, sőt a Moment of Bliss című dalban még egy 25 fős gyerekkórus is szerepel. A dalok nagy részét egyben vették fel, hogy a hangulatot megtartsák. Az album keverési munkálatait Schram Dávid mellett a korábban a Portisheaddel, az Oasisszel és Robbie Williamsszel is dolgozó angol hangmérnök, Rupert Coulson, valamint a zenekar gitárosa, Csé végezte.

- Az album borítóját Sztív felesége rajzolta, eredetileg egy szalvétára. Az album koncepciója a tenger és a halak köré épül: a Fishes című dalhoz kötődik az albumcím-választás is ("a CD belső borítóján is onnan idézek, we are fishes" - mondja Sztív), van továbbá egy tengeres dal (Seven Seas), valamint a Warm You is egy végtelen, már-már izlandi természetet idéz meg. "Ez az óceán-halak téma egy nagyon mély dolog nekem, a dalok egy nagyon befelé fordult, kitaszított végtelenben íródtak, ezért a téma sokszor szerelem, sokszor magány, nagyon sokszor búcsúzás" - meséli Sztív.

 

"A dalok hangszerelésénél semmilyen józan vagy előre megfontolt koncepciónk nem volt, egyszerűen csak úgy alakítottuk a dalokat ahogy épp kedvünk tartotta. Talán ezért is van az az érzésünk, hogy ez egy nehezen kategorizálható album, nem tudjuk elhelyezni a nagy könnyűzenei képen sehova. Nagyon figyeltünk arra, hogy őszinte dalok legyenek, nem akartunk menőzni, és valami egyszerűséget, nyersességet is meg akartunk hagyni a hangszerelésben. Volt, hogy véletlen mellényúlásokat benne hagytunk a dalokban, zongoraszék recsegést, papírtologatást, stb. A hangulat kedvéért volt, hogy lekapcsolt lámpákkal játszottunk, volt hogy néma csendben ültünk egy dal előtt 5 percig" - meséli a lemez felvételeiről Sztív.

Anton Vezuv: Bird (official video)
http://youtu.be/YAu8ie7JeB0

Írta és rendezte: MYGL (Szőke Barna)

 

 

FACEBOOK: http://www.facebook.com/antonvezuv

BANDCAMP: https://antonvezuv.bandcamp.com/

HOMEPAGE: http://www.antonvezuv.com/

YOUTUBE: http://youtu.be/pUNbvvc9crM