Közönségtalálkozó Törőcsik Marival a Nemzetiben

Egyéb

 

A beszélgetésen felidézik majd azt a megalkuvásra képtelen Schwajdát, aki kinevezése után két hónappal felállt a szolnoki direktori székből, mert Aczél Györgyék nem engedték műsorra tűzni A velencei kalmárt; azt a makacs Schwajdát, aki támadások össztüzében levezényelte a Nemzeti felépítését; azt a keményfejű Schwajdát, aki nem jelent meg a Nemzeti épületének átadásán? ? és természetesen szó lesz sajátos, magyar abszurdjairól is, köztük a Csodáról, melyet aznap és másnap este a Nemzeti Gobbi Hilda termében játszik a kaposvári társulat.

Törőcsik Mari gondolatai a Schwajda-emlékfüzetben is olvashatóak, amit a kaposvári Csiky Gergely Színház egykori igazgatójára emlékezve adott ki. Ebben írja a Nemzet Színésznője : ?Leszámítva az első, Nemzetiben töltött éveimet, akkor voltam színházban a legboldogabb, amikor vele dolgoztam.?

Ezeket a sorokat olvasva még a kétkedők is belátják: valamit nagyon tudhatott Schwajda György. Erről a tudásról, a Színházcsináló tudásáról lesz szó 16-án, szombaton, a Csoda című előadás előtt, 18.00 órától a Nemzetiben.