Különleges muzsikus lép fel

Egyéb

A Hágában élő fiatal zongoraművésznő, Szalai Éva generációja egyik kiemelkedő tehetségű muzsikusa, aki a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatott tanulmányai után ? ahol Nádor György, Szokolay Balázs, Gulyás Márta és Wágner Rita voltak a tanárai ? előbb a madridi Zsófia Királyné Zeneakadémián ? Dmitri Bashkirov osztályában ?, majd a hágai Királyi Zeneakadémián ? Naum Grubert irányítása mellett ? vett részt posztgraduális képzésben.

 

Az ifjú pianista jelenleg az intézmény tanára, továbbá a hollandiai Young Piano Masters Társaság tagja. A holland királyi család előtt is játszhatott, de magyarországi és hollandiai fellépésein túl koncertezett már az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztriában, Franciaországban, Izraelben, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban.

Számos nemzetközi versenyen kiemelkedően szerepelt, többek között hazavihette a franciaországi Adilia Alieva Nemzetközi Zongoraverseny I. díját és a legpoétikusabb előadásért járó különdíjat, valamint a III. Alain Marinaro Nemzetközi Zongoraverseny Nagydíját, nemrég pedig a Semper Music Nemzetközi Verseny I. díjával is kitüntették. Majd 2014-ben a Fort Worth-i PianoTexas Nemzetközi Fesztivál és Akadémia meghívott ösztöndíjasa volt.

MŰSOR:
J.S.Bach: b-moll prelúdium és fúga WK I

Sz. Rahmanyinov: 2. (b-moll) szonáta
I. Allegro agitato
II. Non allegro ? Lento
III. Allegro molto

Liszt F.: Hófúvás (transzcendens etűd)

szünet

L. v. Beethoven: E-dúr szonáta Op.109
I. Vivace ma non troppo. Adagio Espressivo
II. Prestissimo
III. Gesangvoll, mit innigster Empfindung. Andante molto cantabile ed espressivo

Ny. Rimszkij-Korszakov ? F. Noack: Seherezádé Op.35
- A tenger és Szindbád hajója
- Kalander herceg története
- Mese a kis hercegről és a kis hercegnőről
- Bagdadi ünnepség ? Zátonyra-futás

Az est házigazdája: Tóth Endre

A belépés díjtalan, a kihelyezett ?becsületkasszába? adományokat elfogadnak.

Helyszín: Nádor Terem, Ajtósi Dürer sor 39., Budapest, 1146

Fotó: embassyfestival.com