A lázadó (és más mítoszok)

Egyéb

A táncművészeti alkotás nemzetközi együttműködésben valósul meg, öt különböző nemzetiségű ? horvát, osztrák, brit, magyar, szlovén ? táncos segítségével.

A Beyond Front@/Bridging New Territories elnevezésű projekt Horvátország, Ausztria, Nagy-Britannia, Magyarország és Szlovénia kortárs táncszervezeteinek valamint társult partnereinek (Portugália, Görögország, Olaszország, Szerbia és Szlovákia) együttműködése, melynek célja, hogy fiatal táncosok és koreográfusok számára nemzetközi téren bemutatkozási lehetőséget és munkát biztosítson, valamint lehetővé tegye későbbi munkakapcsolatok kialakítását.

E program keretében valósul meg az Other Myths című alkotás is, melyre egy nemzetközi felhívást követően választják ki a résztvevőket. A projekt során az öt sikeresen pályázó alkotó számára lehetőség nyílik megismerkedni és együtt dolgozni a térspecifikus előadások nemzetközi hírű táncművészével, miközben hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek a kéthetes, közös munkafolyamat során. Az együttműködés nem fejeződik be a bemutatóval, hiszen a hazai előadás után a darab egy európai nemzetközi turné keretében, 2014. május-júniusában ellátogat Zágrábba is, alkalmat adva a táncosok nemzetközi bemutatkozására.

Ismerve a koreográfus munkásságát - 2002 óta rendszeresen készít kiállítóterekbe koreográfiákat - nem véletlen, hogy a készülő előadás bemutatójára múzeumi környezetben kerül sor. Az előadás koncepciója a bemutató helyszínére, a május 9-én nyiló Hantai kiállításra épül. A kiállítás Hantai Simon, magyar származású francia festő életművének átfogó jellegű, retrospektív tárlata lesz, amely bemutatja a nemzetközileg elismert alkotó művészetének fő aspektusait, korszakait, a Magyarországon készült korai munkáktól egészen az utolsó alkotásokig.