Reneszánszkori várjátékok

Egyéb

Naponta két alkalommal is várja a látogatókat július 1-jétől a híres nagyvázsonyi reneszánszkori várjátékok, melynek ceremóniamestere és rendezője a Veszprémi Petőfi Színház kiváló színművésze, Kőrösi Csaba. Balassi-versekkel, a balatoni bor és a szép asszonyok dicséretével, korhű ruhákban zajló lovagi tornával várjuk a látogatókat minden nap 11 és 15 órakor ? mondta el Mekler Norbert várkapitány. ?Kinizsi malomkövén tálalt borok, lovas- és fegyverbemutató is tartoznak a különlegesen összeállított programhoz, melyben irodalom és történelem találkozik? ? foglalja össze a nagyvázsonyi Kinizsi várban 20. évada játszó és rendező Kőrösi Csaba. Alkalmanként hozzávetőleg 150 fő tudja megtekinteni a várjátékot, az előadás után pedig a gyerekek kipróbálhatják az íjászatot, a pónilovaglást, az érmeverést és a csatacsillagdobást is.

 

A lovagi torna első taktusához tartozik a Kinizsi malomkövéről kínált Balaton-felvidéki bor dicsérete, főként versbe öntve. A bemutató alatt monológok, történetek hangzanak el lovagi életről, szép asszonyokról, borról, valamint bemutatják a fegyvereket és azok használatát is: a szablya, a kétkezes kard, a hajítócsillag és -bárd, a kelevéz, azaz a lándzsa mellett az íjászattal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A lovagi torna mellett interaktív játék is várja a résztvevőket: lovagi kiképzés, a lovaggá ütés ceremóniája, a legerősebb vitéz, Kinizsi Pál és asszonya, Magyar Benigna megválasztása, valamint az apródok kiválasztása, akik természetesen a nézők soraiból kerülnek ki. A leendő apródokat Kinizsi Pál maga üti lovaggá.

 

Az előadás ízelítő a történelemből, melynek keretében Balassi-versek hangzanak el, valamint Heltai Jenő A néma levente című művéből részletek, amely mellé még jobban esik egy pohár Balaton-felvidéki bor. Az előadást július 1. és augusztus 20. között mindennap megrendezik, előzetes bejelentkezés nem szükséges.

 

Jegyárak:

Múzeumi belépő: 1100 forint/gyerek, 1450 forint/felnőtt vagy 5100 forint/család (2 felnőtt és 3 gyerek). (A jegy három múzeumba jogosít belépésre: vár, postamúzeum és néprajzi múzeum.)

Kiegészítő jegy a várjátékra: 600 forint/gyerek, 900 forint/felnőtt.

A várjáték kizárólag a hagyományos belépő és a várjátékjeggyel együtt látogatható.

Azoknak a családoknak, amelyek szeretnének történelmi időutazáson részt venni, a szervezők javasolják a július 29. és 31. között megrendezendő Kinizsi Napokat, amikor is zenével, tánccal, mesterségek utcájával és számtalan gyerekprogrammal elevenedik meg a reneszánsz kor Nagyvázsonyban.

 

Kedvcsináló film:

 

Információ: 06/88/264-786, info@kinizsivar.hu, www.kinizsivar.hu