Syrius Legacy-koncert a Kőbányai Kulturális Központban

Egyéb

2015-ben az egykori Syrius zenekar ?Az ördög álarcosbálja? című albuma nyerte minden idők legjobb hazai rocklemeze díjat, a Magyar Nemzet által felkért tizenegy rockzenei újságíró összállítása alapján.

?Lehetséges a lehetetlen, azaz 2015-ben élő koncerten tökéletes és ma is érvényes hitelességgel visszaadni az egykori Syrius együttes legendás albumát, az 1971-ben megjelent ?Az ördög álarcosbálja? című remekművét. Azt a jazz-rock albumot, amely annak idején páratlan külföldi (és később hazai) sikert hozott a progresszív rockzenét játszó formációnak, hiszen korát megelőzve, akkori füllel hallgatva felfoghatatlanul modern, igényesen meghangszerelt és maximális precizitással megalkotott? felvételről van szó.? (jazzma.hu)

 

A fiatal, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen jazztanszaki végzettséget szerzett Syrius Legacy együttes tagjai zseniálisan csomagolják a zenei anyagot, olyan finoman jazzes produkcióba, hogy ezt a muzsikát azok számára is közel hozza, akik annak idején nem ismerték a Syriust.

 

Syrius Legacy: Vidákovich Izsák ? fuvola, tenorszaxofon, Ludányi Tamás ? szoprán- és altszaxofon, Szebényi Dániel ? billentyűk, ének, Fonay Tibor ? basszusgitár (Junior Prima díjas), Benkó Ákos ? dob, ének.

 

Az este díszvendége: Ráduly Mihály a legendás Syrius zenekar tenor- és szopránszaxofonosa, fuvolistája.

A helyszínen láthatóak lesznek a legendás zenekarról készült fotók.

 

Belépődíj elővételben (a jegy.hu-n is kapható!): 1000 Ft, a helyszínen: 1500 Ft.