Szinkronszínész tanfolyamot indít a Werk Akadémia

Egyéb

A kurzus célja, hogy megtanítsa a résztvevőknek a szinkronizálás alapjait, megismertesse velük a szakmát. A tanfolyam önismereti munkával, mikrofon és kamera előtti beszédoktatással indul. Az igazi cél a szinkronizálás műhelymunkájának megismerése, ezért a beiratkozók a legtöbb időt szinkronstúdióban fogják tölteni, ahol a szinkronizálás, a narrálás alapjait ismerik meg, betekintés kapnak a fordító, a vágó, a hangmérnök, a gyártásvezető munkájába.

A kurzus két - alapozó és haladó - szemeszterből áll. A második szemeszter végén a feladat egy narrációs szöveg elmondása, illetve egy hosszabb jelenet leszinkronizálása. A tanfolyamot végző hallgatók részt vehetnek a Werk Film Akadémia munkájában, a film szak hallgatóival együttműködve - igény szerint - szerepet vállalhatnak a készülő alkotásokban. A Werk fokozatosan bővíti művészeti képzéseit, ezzel téve egyre színesebbé a benne folyó szakmai munkát, s nyújtva egyre bővebb kínálatot a hozzá művészi ambícióval jelentkezők számára.

 

A részletekről az iskola honlapján olvashatnak: http://werkakademia.hu/szakok/szinkronszinesz-kurzus