Szolnokon koncertezik a hegedűművészek Oscar-díjasa

Egyéb

Baráti Kristóf csodagyerekként robbant be a köztudatba úgy három évtizeddel ezelőtt, ma pedig már napjaink egyik legnagyobb tehetségeként beszélnek róla nemzetközi szinten is. Számos nemzetközi versenyen is szerzett magának elismerést, többek között 2010-ben Moszkvában megnyerte a VI. Paganini Nemzetközi Hegedűversenyt, mely elismerést a hegedűsök Oscar-díjaként tart nyilván a szakma.

Baráti játékát az elmúlt évben már hallhatta a szolnoki közönség az Aba-Novák-bérlet decemberi koncertjén, akkor Beethoven hegedűversenyét játszotta. A mű remekül szólt a művész előadásában az 1703-ban készült Stradivari-mesterhegedűn, melyet a chicagoi Stradivari-alapítvány bocsátott a rendelkezésére.


Február 24-én a szolnoki szimfonikusok ?Zenei Társalgó ? Német portrék? című hangversenyén Bach ?E-dúr hegedűversenye? és Mendelssohn ?d-moll hegedűversenye? hangzik el Baráti Kristóf hegedűművész közreműködésével, Mozarttól pedig ?Linzi szimfónia? csendül föl a zenekar előadásában. A koncerten Baráti egy másik oldalát is megmutatja, ugyanis ez alkalommal ő lesz az est karmestere is.

 

Jegyinformáció: 06 20 5335860