Újít a hip-hop verseny

Egyéb

Többek között ilyen koreográfiákat is láthatunk majd a VI. Hungarian Hip-Hop Dance Championship & K-Pop Festivalon március 25-én a Láng Sportcsarnokban. A hazai tánccsapatok hosszú hónapok óta készülnek Magyarország legnagyobb hip-hop találkozójára, a verseny győzteseinek jutalma ugyanis, hogy megkaphatják a jogot, hogy Phoenixben képviselhessék hazánkat a világ legnézettebb és legmagasabb színvonalú hip-hop világbajnokságán, a World Hip-Hop Dance Championship versenyén. Az idei selejtezőn nagy szerep jut az itthon is egyre nagyobb rajongótáborral bíró koreai popnak. A K-pop kategórián túl a március 25-ei versenynap záróeseménye a Koreai Kulturális Központ közreműködésével megvalósuló K-pop Music Awards gálaműsor lesz.

 

Külön a Hungarian Hip-Hop Dance Championshipre alakult az aranyéremért küzdő, Magyarország első, 13-16 éves lányokból álló hip-hop válogatottja Nyáry Andrea vezetésével, akik bízva a sikerben már meg is vették a repülőjegyeket az augusztusi amerikai világbajnokságra. A lányok igazi úttörők, hiszen itthon belőlük alakították meg az első válogatottat ebben a korosztályban és sportágban. A hazai verseny színvonalát még inkább növeli a nemzetközi, profi táncosokból álló zsűri, köztük Ja Ja Leviner, aki az itthon is műsorra tűzött, Amerika legjobb tánccsapata című tévés tehetségkutató egyik kiemelkedő figurája volt.

 

Barta Viktória, az esemény szakmai igazgatója szerint a hip-hop egyre inkább szubkultúrából tömegeket megmozgató szenvedéllyé válik itthon. ?Egyre jobban megértik az emberek, hogy a hip-hop kultúra értéket képvisel, nevel, személyiséget fejleszt a lehető legtermészetesebb módon. Teszi mindezt tisztelettel, szeretettel, pozitív gondolkodással és helyenként csontig hatoló őszinte megnyilvánulásokkal akár zenében, szövegekben, rajzokon vagy éppen táncmozdulatokban megfogalmazva.?

 

A nemzetközi versenyen már többször szerepelt magyar csapat igen szép eredménnyel. A 72 felnőtt csapatból először a 23., majd a 26. helyet szerezték meg a magyarok, a cél idén is a középdöntőbe jutás lesz.

 

További információk:

http://hiphophungary.hu/

https://www.facebook.com/events/737917106362731/