Városok összefogása a magyar nyelv napján

Egyéb

A program célja, hogy a városok önálló rendezvényei mellett olyan közös kapcsolódási pontok, közös programok is megjelenjenek amelyek tükrözik a nyelv mint a Kárpát-medence magyarságának összetartó erejét. Az irodalmi, nyelvi programok, író-olvasó találkozók mellett a partnervárosok mindegyikében 11.45 órakor Petőfi Sándor: Jó költőnek tartanak című versét szavalják a városok fiataljai, majd élő körkapcsolásban bejelentkeznek a városok a Magyar Nyelv Napja központi rendezvényen is, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Balatonfüred, Kecskemét, Debrecen város közös irodalmi pályázatot írt ki középiskolások számára "GYÓGYVIZEK ÉS FÜRDŐK A XX. SZÁZAD ELEJI VIDÉKI MAGYARORSZÁGON ÉS NAPJAINKBAN" címmel, amelynek idén az eredményhirdetése a budapesti központi rendezvényen lesz.

November elsejétől on-line Kvízjáték is várja az érdeklődőket a www.füredkult.hu weboldalon.

A kezdeményezésben részt vevő városok számítanak további települések részvételére is, hogy ez a rendezvény egy Kárpát-medencét felölelő közös ünneppé váljon.