Programok a nemzeti ünnepen
A rendezvények reggel kilenckor kezdődnek a megújult Kossuth Lajos tér ünnepélyes átadásával, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával. Ezután ünnepi menet indul a megemlékezések következő helyszínére, a Nemzeti Múzeum elé. A Múzeumkertben fél tizenegykor kezdődik az ünnepi műsor, amelyben közreműködik Antal Tímea, Kátai Zoltán, Keresztes Ildikó, Sipos Imre, Szente Vajk, Szvorák Katalin, Tolcsvay László, Varga Miklós, a Magyar Állami Népi Együttes és az MR Gyermekkórusa felvételről. Orbán Viktor miniszterelnök itt mondja el ünnepi beszédét.
A nemzeti ünnep alkalmából nyílt nap lesz az Országházban szombaton, az érdeklődők megtekinthetik a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát, a belépés pedig mindenki számára ingyenes.
A budai Várban egész nap hagyományőrző programokkal várják a látogatókat. A több helyszínen zajló rendezvényeken a gyerekek ügyességi versenyeken és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, és akár saját kokárdájukat is elkészíthetik. Az eseményt népzenei programok, tánctanítás és bemutatók színesítik majd.
A Petőfi Irodalmi Múzeum is változatos programokkal készül március 15-én, többek között koszorúzással, ünnepi megemlékezéssel, tárlatvezetéssel és családi programokkal várnak mindenkit, illetve a Nemzeti dal eredeti kéziratát is kiállítják. Különleges ereklyét állítanak ki a nyíregyházi Jósa András Múzeumban is, méghozzá az 1848-49-es szabadságharc szabolcsi honvéd zászlóaljának eredeti, féltve őrzött lobogóját. Március 15-én egész napos ünnepi programmal emlékeznek az egykori alakulat hőseire.
Március 15. alkalmából, az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve ünnepi műsort rendez a Pesti Magyar Színház. 13-án és 14-én a Pesti Magyar Színiakadémia elsős hallgatóinak a márciusi eseményeket feldolgozó, verses-zenés előadását láthatja a közönség, majd március 21-én 100. alkalommal játsszák Háy János Házasságon innen házasságon túl című házasságdrámáját, amelynek kapcsán felolvasó estet tartanak a szerzővel közösen.
Aki nem szeretne séltálni a különböző helyszínek között, az felszállhat a BKK egész hétvégén közlekedő nosztaligajárataira. Az utasok az elmúlt korok villamosain az 1848/1849-es szabadságharc márciusi hőseinek emlékhelyeit kereshteik fel a régi időkre emlékezve.
Több színházi premiert is időzítenek erre a napra. A Győri Nemzeti Színházban Móricz Zsigmond Úri muri című zenés színművét mutatják be Bezerédi Zoltán rendezésében. Budapesten pedig az Örkény István Színházban a Bagossy László által rendezett Hamletet láthatja első ízben a közönség.