A prostituáltakat nem büntették a Biblia földjén

Kultpol

Az új elmélet szerint az ókorban a szexszel, a hűséggel és a nőkkel kapcsolatos attitűdök változatosak voltak. A hamar vitatottá váló elképzeléseket a kutatók a Zmanim Hebrew történelmi folyóirat legújabb számában tették közzé.

A tanulmány szerint a bibliai világ vezetői bár sokszor kikeltek a prostitúció ellen, ám a mesterség űzőit nagyon ritkán büntették meg. Érdekes módon a házasságtörés azonban sokkal nagyobb bűnnek számított. A negevi Ben Gurion Egyetem vezető kutatója, Mayer Gruber szerint: "A hivatás kritikusai a Tóra, a próféták és a rabbinikus irodalom voltak", ám hozzátette, hogy nagyon kevés olyan írásos bizonyíték van, mely szerint a fenyegetéseken túl akár a prostituáltat, akár bármelyik kuncsaftot büntetés érte volna. Gruber szerint eddig azért gondolták azt, hogy a prostitúciót büntették, mert a Bibliában a "zona" szó azt a nőt jelöli, aki a szexet pénzért árulja, ám a hasonló "zana" szó arra a nőre vonatkozik, aki házasságtörést követett el. A Tízparancsolat alapján az utóbbiakat automatikusan kiközösítették, így sokszor fonetikai félreértések miatt a prostitúciót is büntetettnek gondolták.

A tanulmányban egy másik fejezetet a Tel Avivi Egyetem egyiptológusa, Deborah Sweeney jegyez, aki szerint az ókori Egyiptomban még érdekesebb volt a helyzet, ugyanis itt még prostituáltak sem voltak: egyáltalán nincs rá bizonyíték, hogy a fáraók korában bárki is pénzért nyújtott volna szexuális szolgáltatást. Az egyetlen hasonló jellegű írásos és képi ábrázolás az erotikus táncosokat, a "harlot"-okat mutatja. Az első prostituáltak az egyiptomi írásos emlékekben a Ptolemaioszok-korában jelentek meg az ideérkező görög államapparátussal, i.e. 332-330 körül.

Ennek az elképzelésnek azonban hamar ellenzője is támadt: a Rosicrucian Egyptian Museum vezetője, Lisa Schwappach-Shirriff szerint: "Egyértelműen kimutatható, hogy az ókori egyiptomi szövegekben vannak a prostituáltakhoz hasonló foglalkozást űzők. Emlékezhetünk arra, hogy Egyiptomban akkor még nem volt pénz, így cserekereskedelemmel intézték a dolgokat. Ennek alapján elég nehéz lenne utólag meghatározni a szex és az árpa keresztárfolyamát".

A Ben Gurion Egyetem másik kutatója, Yulia Ustinova jegyzi a tanulmány harmadik részét: szerinte az ókori görögök nagyra becsülték a prostituáltakat. Ustinova ezt a tanulmányban azzal magyarázta, hogy a prostituáltak Aphrodité kultuszát gyakorolták, és azért tisztelték őket, mert közrejártak az istennőnél. A kiválasztott lányokat számos területen képezték, így az ilyen nők sokszor jobb életet élhettek, mint azok, akiknek otthon volt a helyük.

Avshalom Lanoiado a római birodalom késői szakaszából származó törvényeket elemezte, és eredményei szerint az ekkori törvények azt írják elő a tisztviselőknek, hogy inkább a striciket üldözzék, mint a prostituáltakat. Justinianus ezen kívül törvényeiben pontos leírást is ad a prostitúció okairól, mely elemzés még ma is megállja a helyét. Ezen törvények meghozásában persze fontos szerepe lehetett feleségének Theodorának is, aki valószínűleg segíthette a nők jogainak megszövegezését is.