A Quimby zenekar elmúlt 22 évének történetéről könyv született

Egyéb

?A regényszerű megközelítés sokkal költőibb hozzáállást tesz lehetővé a megtörtént eseményekhez. Sokszor nehéz kellő távolságot tartani a velünk megesett dolgoktól, apró mozzanatok is zavaróak lehetnek, a legdurvább sztorikat finoman megírni nem könnyű? - fogalmazott Kiss Tibor, a zenekar frontembere, gitáros-énekese a Quimby című könyv hétfői budapesti sajtóbemutatóján.

A Bookline kiadó gondozásában megjelenő könyv, amelyet Miklya Anna és Dömötör Endre jegyez, négy egységből áll: a Quimby-gép című rész 13 fejezetben meséli el az együttes eddigi éveit, rövid portrékon keresztül ismerhetjük meg a hat tag életének fontosabb epizódjait - köztük például Varga Livius tizenévesen Amerikában töltött másfél évét vagy Kiss Tibor összeomlását, pszichiátriai kezelését -, szerepel a kötetben egy részletes diszkográfia az eddigi 13 kiadványról, végül egy 32 oldalas színes képmelléklet.

Ez a könyv nem akar az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen Quimby-történet lenni. A könyv első felében a zenekar regényes élettörténetét ismerheti meg az olvasó, majd a tagok portréit, de részletesen bemutatásra kerülnek lemezeik is. A könyvet soha nem publikált fotók is illusztrálják.

"Egy részére magam is emlékszem annak, ami itt olvasható, a könyvvel kétségtelenül teljesebb képem lesz az elmúlt 22 évről" - mondta Varga Livius perkás-vokálos. Mint a sajtóbemutatón elhangzott, a zenekarból Balanyi Szilárd billentyűs az, akinek mindenről írásos, képi "bizonyítéka" van, Gerdesics Ferenc dobos pedig az, aki mindenre pontosan emlékszik.

A könyvből egy kis részletet is közöltek: ?A nyolcvanas évek végén a körülöttük lévők jólfésült popzenét hallgatnak, nagyon fos diszkót esetleg, vagy mint ők, szinte titokban rock and rollt. De a jófajta zenéhez nehéz hozzájutni. Ott van az Endi gyűjteménye, Tibi szerelmes lesz a Rolling Stonesba meg Tom Waits-be. Echo & The Bunnyment hallgatnak. Iggy Popot, Howling Wolf-ot, Jesus and Mary Chain-t, korai Cure-t és U2-t, Clasht. Livius J. J. Cale-ért van oda. Érdekli őket a blues, figyelnek a kortárs magyar underground rockra is. Tibi fel-feljá Pestre koncertekre, Endi egyetemista, a nagymamánál lakik, van hol aludnia. Tibi szülei lazábbak, de Livius is feljut egyszer-kétszer. A Fekete Lyukba, a Vörösmarty Művházba, a Fregattba?.

A könyv először a Szigeten lesz kapható, és aki elővételben veszi meg a belépőt, a bolti árnál jóval olcsóbban juthat hozzá. Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője elmondta: a Quimby Csodaországban című, mintegy húsz kulturális programot tömörítő nulladik napi rendezvény világa szervesen illeszkedik a Sziget azon törekvéséhez, hogy vetítésekkel, világítástechnikával, installációkkal vizuálisan erősítsék az egyhetes programsorozat látványvilágát.


quimby_bookline_250x250.png
(https:www.facebook.com/bookline)

Kiss Tibor kifejtette, hogy a Quimby Csodaországában lesznek külföldi zenészek (például a Firewater együttes), táncosok, színészek, akrobaták, slam poetry, a költészetet és a zenét vegyítő Rájátszás-produkció, valamint gyerekprogramok is.

"Megpróbáltuk elképzelni, milyen lenne egy szigetes házibuli, amire mi is szívesen elmennénk. A programok augusztus 6-án kedden már a K-hídon elkezdődnek, 16 órától másnap hajnali 4-ig lesz mindenféle érdekesség, ennek része lesz a nagyszínpadon a Quimby 2,5 órás koncertje" - sorolta Kiss Tibor.

"A két évvel ezelőtti Aréna-koncertünk volt ilyen mérföldkő az életünkben, de az az este inkább visszatekintő volt, most inkább egy olyan ütős, jó hangulatú fellépést akarunk, amely a rajongók számigényeit és a mi választásunkat is figyelembe veszi" - jelezte Varga Liviusz.

A napjaink egyik legnépszerűbb magyar rockzenekarának számító Quimby 1991-ben alakult Dunaújvárosban, eddig tizenhárom lemezt készített; a legutóbbi Instant szeánsz címmel 2011-ben jelent meg. A zenekarban Kiss, Varga, Balanyi és Gerdesics mellett Kárpáti Dódi trombitás és Mikuli Ferenc basszusgitáros szerepel. Nagy slágereik: Hintalógalopp, Fekete Lamoure, Autó egy szerpentinen, Halleluja, Libidó.

(Forrás: Kultúra.hu/MTI)