A Gitárkirály Radics Béla legendája

Persze Radics Bélát nem könnyű természettel verte meg a sors, de tény, mindvégig következetesen járt a maga útján. Közben kevés olyan társat talált, akikkel hosszabb távon is szívesen zenélt együtt, elég, ha megnézzük, a hatvanas-hetvenes években mennyi zenekarban játszott (a legismertebbek: Atlantis, Sakk-Matt, Tűzkerék, Taurus, Aligátor), és azokban rajta kívül mennyi muzsikus fordult meg. Miközben sokszor maga alatt vágta a fát, még olyanokat is gyakorta megsértett, akik amúgy felismerték/méltányolták a tehetségét. Naivságból vagy nemtörődömségből meg volt róla győződve, hogy a siker titka a közönség szeretete, és ha az megvan, az illetékesek majd tálcán kínálják neki a lemezszerződéseket. De akárhogy is skandálták az emberek a Budai Ifjúsági Parkból kifelé jövet, hogy „akárhogy is fáj, Béla a király, Tűzkerék a sztár”, máskor meg, hogy „Bélát a pártba, Taurust a kormányba”, nem hívták a Magyar Rádióba, és nem jelenhetett meg albuma a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál. Csak a kerületi párttitkár csöngetett be hozzá, majd lekezelően végigmérte, és feltette a költői kérdést: „magát akarja a tömeg a pártba?”.

Taurus – Zöld csillag (1972)

Radics Bélával kapcsolatban szokás mondani, hogy bámulatos virtuozitását és tehetségét nem igazán tudta saját szerzeményekre konvertálni. Rossz minőségű koncertfelvételeken maradt ugyan fent néhány száma (Csodálatos utazás, Lángszívű lány, A bika jegyében, A megátkozott ember, Napfényes napok), meg hát ott van az egyetlen, a Taurus tagjaival 1972-ben rögzített felvétele, a Zöld csillag (B oldalán Balázs Fecó és Horváth Attila szerzeményével, a Szólíts meg vándorral – a korongot aztán halála után újra piacra dobta a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat). De tény, zenekaraiban a leginkább akkor volt elemében, ha példaképei, Jimi Hendrix vagy a Cream dalait játszotta, amikor igazán élhetett benne „a brit szellem”. És hát igazán azt követően indult el a lejtőn, amikor Som Lajos helyére a Metro egykori frontembere, Zorán került a Taurusba (a többiek abban bíztak, hogy vele végre lesz nagylemez – nem lett), és ezzel kikerült onnan az, akivel zeneileg egy rúgóra járt az agya.

Som amúgy ugyanúgy munkáskörnyezetből érkezett, ahogy Radics (előbbi Kőbányáról, utóbbi Angyalföldről), és már a Tűzkerék formációjában is együtt játszottak. Aztán Som rövid időre belépett a Neotonba, majd a hetvenes évek második felében a Piramissal szédületes pályát futott be, és amíg ő bekerült az elitbe (elismert zenészként zenekaraival nagylemezeket jelentethetett meg), addig Radics mindvégig körön kívül, mondhatni, a pálya szélén maradt. Tízezer ember előtt játszott a Budai Ifjúsági Parkban – aztán este fél 11-kor elvillamosozott a Gyöngyösi úti otthonába. 

Sakk-Matt – Manic Depression (1968)

Saját bevallása szerint a szülei őt is kávéházi prímásnak szánták, de tizenkét évesen megtérítette a rock and roll, rá egy évre kapta meg élete első akusztikus gitárját, kamaszként pedig már egy gyári zenekarban pengette a húrokat. 1964 őszén, tizennyolc évesen lett az Atlantis gitárosa, és bár közel egy évre kivált (hogy megalakítsa az Atlantis Nr2-t), 1966 elején visszalépett oda, majd mivel a név Neményi Béla énekesnél maradt, Radicsék Pannónia néven futottak tovább. Elsőként ebben a formációban játszotta Jimi Hendrix és a Cream számait, majd 1968 elején létrehozta a Sakk-Mattot (ebben énekelt pár hónapig Demjén Ferenc). De hiába működött a szájpropaganda, hiába telt meg 1969 májusában zsúfolásig a Gellért-hegy oldala, a hivatali szervek és a tömegkommunikáció nem vett róla tudomást. Lemezek, felvételek nélkül pedig nehezen lehetett labdába rúgni.

Úgyhogy a Sakk-Matt 1969 decemberében elbúcsúzott, Radics meg egy hónappal később létrehozta a maga power trióját, a Tűzkereket. Benne az első hónapokban Som Lajos basszusozott és Váradi „Vadölő” László dobolt, de aztán ott is beindult a jövés-menés. Úgyhogy mire a Tűzkerék 1971 végén feloszlott, már jó pár zenész megfordult benne. De voltaképpen az 1976-os újraindulásnál – ekkor Póka Egon és Döme Dezső voltak a partnerei – ez maradt meg számára az az állandó (bár folytonosan változó felállású) formáció, mellyel egészen haláláig játszott.

Radics Béla 1978-ban a Tűzkerékkel (basszusgitár: Póka Egon, dob: Döme Dezső)

Közben meg, ugye, volt a Taurus EX T 25-75-82, melyben a virtuóz gitáros – oldalán Som Lajossal, Balázs Fecóval és Brunner Győzővel – az országos (el)ismertség kapujában állt. Május 1-jén tízezer ember előtt mutatkoztak be a Budai Ifjúsági Parkban, július végén a Free előzenekara lehettek a Kisstadionban (szuperlatívuszokban írtak róla az együttessel érkező brit újságírók), de mivel ősszel Som Lajost Zorán váltotta, Radics Béla kisebbségbe került a saját zenekarában. Mindössze két kislemez maradt utánuk, mire 1973 májusában feloszlott. 

Taurus – A kőfalak leomlanak (1972)
(A dalt a szerző, Balázs Fecó később a Korál koncertjein is rendszeresen játszotta)

Radics Béla a Taurus-kudarcot az alig kilenc hónapig létező újabb formációjában, az Aligátorban próbálta feledtetni, aztán jött a Nevada (itt lett utódja a későbbi Prognózis-vezér Vörös István), majd 1976-ban a Tűzkerék újjászületése. Mindegyikbe vitte tovább saját dalait, meg persze a hendrixi örökséget.

De ekkor már Radics Béla a folytonos mellőzöttség miatt egyre többet ivott, emiatt a keze egyre bizonytalanabb lett, egyre kevésbé játszott virtuózan, idővel meg a színpadi produkciója egyszerűen szétesett. Amikor 1982 szeptemberében, egy hónappal a halála előtt fellépett az Ifiparkban, megritkult hajjal, szederjes arccal próbálta a fogával pengetni a gitárt, de már nem volt önmaga. Egy idő után fel is adta (látszik a roppant kevés utána maradt tévéfelvételen).

Radics Béla utolsó fellépése a Budai Ifjúsági Parkban (1982 szeptember)

De nemcsak a fellépéseire tódult a tömeg, a Megyeri úti temetőben az utolsó útján is ezrek búcsúztatták, köztük számos zenészkolléga (többek között Hobo, Deák Bill Gyula, Varga Miklós, Papp Gyula és Demjén Ferenc). A temetésen a Taurus-tag, Zorán mondott volna beszédet, de betegség miatt lemondta, a helyére beugrott hivatali fiatalember viszont a visszaemlékezések szerint olyan butaságokat beszélt, hogy állítólag utána úgy kellett kimenekíteniük a rendőröknek.

Örökségét egykori zenésztársai és rajongói igyekeztek továbbvinni, a P. Box az 1982 karácsonyára kislemezen megjelent A zöld, a bíbor és a fekete dalában emlékezett rá (1995-ben Deák Bill Gyula, Tunyogi Péter, Varga Miklós és Vikidál Gyula újra felénekelte a P. Mobil aktuális nagylemezére), 1999-ben emléktársaság alakult a nevével, több könyvet írtak róla, rossz minőségű kazettákon fennmaradt felvételeiből több CD-t kiadtak tőle, 2005-ben felavatták a szobrát egykori lakóháza mellett). 2023-ban játékfilmet mutattak be az életéről, az esztergomi Tűzkerék pedig kitartóan ápolja örökségét.

P. Box – A zöld a bíbor és a fekete (1982)

Deák Bill Gyula, Tunyogi Péter, Varga Miklós, Vikidál Gyula és a  P. Mobil – A zöld, a bíbor és a fekete (1995)

Címlapfotó: 1981. Fehérvári út 47., Fővárosi Művelődési Ház (FMH). Korál-koncert, Radics Béla vendégként. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás