Radnóti-emléknap Pécsen

A hangversenyen Európában először a Pannon Filharmonikusok előadásában csendül fel a holokausztban elhunyt Nádor Mihály Hegedűverseny című alkotása. A Hegedűverseny című alkotás azok után csendül fel, hogy az "évtizedekre eltemetett" művet a közelmúltban sikerült fellelni. A Hegedűverseny másfél évvel ezelőtt a New York-i Carnegie Hallban és idén tavasszal a budapesti Zeneakadémia zártkörű koncertjén volt hallható. A concerto szólistája, akárcsak New Yorkban, Pécsen is Kelemen Barnabás hegedűvirtuóz lesz - tették hozzá közleményükben.

Az este középpontjában Vajda János A la recherche... című zeneművének ősbemutatója áll, melyet Radnóti Miklós naplórészlete és utolsó versei ihlettek. A narrátorra és zenekarra írt szimfonikus költeményt a szerző a Pannon Filharmonikusok felkérésére, kifejezetten erre az alkalomra komponálta. A műben narrátorként Rátóti Zoltán színművész közreműködik.

Az emlékhangverseny műsorát Karl Amadeus Hartmann német szerző I. szimfóniája zárja, amely a holokauszt áldozatainak emlékét idézi meg - fűzték hozzá.

A zenekar jelezte: az emléknapon a holokauszt emlékév keretében megvalósuló koncert mellett több színvonalas programra is várják az érdeklődőket.

A hangversenyteremben délután Rick King amerikai rendező Erőltetett menet című filmjét vetítik, amelyben egy amerikai fiatal szemszögéből ismerhetők meg Radnóti utolsó napjai.

Radnóti költészetének a holokauszt-irodalomhoz való kapcsolódásáról Szilágyi Zsófia, Milbacher Róbert és Kisantal Tamás irodalomtörténészek beszélgetnek, ugyanitt részletek hangzanak el a költő idén elhunyt özvegye, Gyarmati Fanni naplójából. Az eseményeket Bujtor Balázs hegedűjátéka kíséri.

Alpern Bernadett fotóművész Used Stones című kiállításán olyan zsinagógaépületek láthatók, melyek a zsidóság elhurcoltatása miatt kiüresedtek, elvesztették eredeti funkciójukat, s ugyan hétköznapi épületekként, de a holokauszt mementójaként tekinthetünk rájuk.

Az emléknapon a Kodály Központ különböző helyein folyamatosan hallgathatók és olvashatók Radnóti Miklós versei - írta a Pannon Filharmonikusok zenekar.

(Forrás: MTI)