Ráerősít a toborzásra a Színházi Dolgozók Szakszervezetének új vezetése

Művészet

Alaposan megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután az április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget.

Eger, 2023. március 17.
Jelenet a Szerelem című táncelőadás próbáján az egri Gárdonyi Géza Színházban 2023. március 16-án. A GG Tánc Eger táncműhely és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióját március 17-én mutatják be Topolánszky Tamás koreografálásában, a zeneszerző Zombola Péter és a Road zenekar.
MTI/Komka Péter
Fotó (illusztráció): Komka Péter / MTI

A következő öt évben Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja országos elnökként a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron-alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen – olvasható a szervezet közleményében.

Párbeszéd a minisztériummal

Savanyu Gergely elmondta, hogy az eddigieknél hangsúlyosabb szerepet szán az érdekképviseleti munkának, különösen fontosnak tartja, hogy a készülő új kulturális törvény kapcsán aktív párbeszédet kezdjen a szakszervezet a minisztériummal és a testvérszervezetekkel.

Savanyu Gergely a soproni Petőfi Színház színművésze.jpg
Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Fotó forrása: Színházi Dolgozók Szakszervezete

Az elnök tervei szerint az elnökségi tagok szakterületekért, illetve földrajzi egységekért fognak felelni. A következő fél évben az elnökség az összes színházat felkeresi, mivel a hatékonyság növelése érdekében fel kívánják hívni a kollégák figyelmét arra, hogy

a szakszervezet csak akkor tud eredményesen működni, akkor nő a súlya a tárgyalásokon, ha minél többen csatlakoznak az alapszervezetekhez.

A küldöttgyűlésen az alapszervezetek képviseletében 46 küldött vett részt.

A tisztújításon 4 elnökjelölt – Mihályi Győző színművész eddigi elnök, Detre Annamária színművész, Rónai Pál karmester és Savanyu Gergely színművész – indult. Az új elnök, Savanyu Gergely a szavazatok 87 százalékát megszerezve látja el a jövőben a szakszervezet vezetését.

A két alelnöki posztra a küldöttek szintén négy színművészt – Detre Annamáriát, Kovács Éva Rebeccát, Makranczi Zalánt és Pálos Zsuzsát – jelölték. Kovács Éva Rebecca és Makranczi Zalán szerezték meg a szavazatok közel 90 százalékát, így ők lettek a Szídosz alelnökei.

Minden elnökségi tag kétharmaddal nyert

A 14 elnökségi tagsági pozícióra 31-en kaptak jelölést. Elnökségi tagoknak Pregitzer Fruzsinát, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Peller Károlyt és Czeglédi Ákost, az Operettszínház, Zoltán Áront, a Vígszínház, Kolnai Kovács Gergelyt, a Győri Nemzeti Színház, Kósa Bélát, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Juhász Ibolyát, a Budapest Bábszínház, Sipos László Márkot, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművészét, Császár Angela színművészt, Engelbrecht Patrikot, a Győri Balett táncművészét, Egressy G. Tamást, a szinkron-alapszervezet elnökét, Szabó Andreát, a Pesti Magyar Színház öltöztetőtárának vezetőjét, Stefanik Sándort, a Szegedi Nemzeti Színház főügyelőjét és Izsó Katalint, a Fertőrákosi Barlangszínház egykori projektmenedzserét választották meg.

Valamennyien a szavazatok több mint kétharmadával nyertek mandátumot. Ellenszavazat nélkül választották meg a szakszervezet pénzügyeinek intézésére Pucsekné Bálint Gyöngyit, aki eddig is a Szídosz főpénztárnoka volt.

Az új elnökség a küldöttgyűlés után tartott alakuló ülésén megerősítette ügyvezető titkári posztján az április elsején kinevezett Kálóczi Orsolyát. Az új elnökség az érdemi munkát az átadás-átvétel lebonyolítása után, várhatóan május első hetében kezdi meg.