Ragályi Elemér az Európai Filmdíj jelöltjei között

Egyéb

(MTI) - Az Európai Filmakadémia (EFA) díjára 42 játékfilmet neveztek. Az alkotások közül az EFA 1800 tagja választja ki a különböző kategóriák jelöltjeit az elkövetkezendő hetekben. A listát a sevillai filmfesztiválon, november 3-án hozzák nyilvánosságra.
    A közlemény szerint Ragályi Elemér filmje Pusoma Dénes tragédiájáról szól, akit ártatlanul ítélték el gyilkosságért, és majdnem két és fél évet töltött börtönben, mire fény derült a valódi gyilkos személyére. A férfi szabadulása után kártérítési pert indított a magyar állam ellen. Élethelyzetének kilátástalansága miatt perének végkifejletét nem várta meg, öngyilkosságot követett el.
    A film forgatókönyvírója Magyar Elemér volt, Pusoma Dénes jogvédője a kártalanítási perben. A megtörtént estet feldolgozó alkotást a Tivoli Filmprodukció és az Objektív Filmstúdió együttműködésében 2006-ban forgatták, a magyar mozikban márciusban mutatták be - áll az alkotásról kiadott összegzésben.
    Az Európa Filmdíj nevezési listájának másik magyar vonatkozása az Új Budapest Filmstúdió koprodukciójában készült A csapda című szerb-német-magyar alkotás - közölte a filmunió.
    A film főszereplője egy fiatal és boldog belgrádi házaspár. Mladen és Marija nagyon szeretik tízéves fiukat, Nemanját. Bíznak benne, hogy hamarosan jobb napok jönnek, és a rendszerváltás nehéz évei után könnyebben megy majd a soruk. Nemanja azonban egy napon rohamot kap, és kiderül, hogy ritka szívbetegségben szenved, amin csak egy külföldi operáció segíthet.
    A műtét árát nem tudják a szülők előteremteni, ezért hirdetésben kérnek segítséget. Egy rejtélyes "mentőangyal" jelentkezik, aki kifizetné a 30 ezer eurót, csupán annyit kér cserébe, hogy Mladen ölje meg egy ellenségét.
    A többszörös fesztiváldíjas film magyar producere Kántor László volt, a filmet a szerb Srdan Golubovic rendezte.
    Az Európai Filmdíjat 15 kategóriában adják majd át 2007. december 1-jén Berlinben, többek között a legjobb európai film, rendező, operatőr, forgatókönyvíró, színésznő és színész, valamint zeneszerző díját.
    Tavaly Kenyeres Bálint Before Dawn című filmje kapta meg a legjobb rövidfilmnek járó Európa Filmdíjat.