A MANK szentendrei galériáiban három egymást követő napon nyílik új tárlat a helyi kortárs művészek munkáiból.

 Útnak indul A velünk élő Petőfi csoportos táblakiállítás

Idén lenne 200 éves Petőfi Sándor, a nemzet költője. A költőre és munkásságára emlékezve született meg az az utazókiállítás, amelynek nemcsak művészeti értéke, de kulturális küldetése is jelentős. A Petőfi-bicentenáriumot ünnepelve az ország minden megyéjében, sőt még határon túl is megtekinthető lesz A velünk élő Petőfi csoportos táblakiállítás, aminek minden darabja egy-egy Petőfi-vers lenyomata.

A kortárs képzőművészeti csoportos tárlat idei első állomása Sárospatak, ahol január 24-én 16 órától lesznek láthatók a Petőfi-versek ihlette műalkotások, melyeknek A Művelődés Háza és Könyvtára ad otthont.

Kiállító művészek: Budaházi Tibor, Csörgő Tamás, Drozsnyik István, Farkas Krisztina, Felházi Ágnes, Garay Nagy Norbert, Gáti György, Ghyczy György, Gyémánt László, Hegedűs 2 László, Henn László András, Hermann Zsófia, Kádár Katalin, Káldor Katalin, Kiss Katalin, Marsai Ágnes, Mikáczó Alexandra, Péterfia Gyula, Révész Ákos, Ronga Eszter, Rósa Márta, Szabó Katalin, Szabó Melinda Diána, Szarka Hajnalka, Széchy Beáta, Sziráki Katalin, Toró József, Tóth Pitya István, Tuzson-Berczeli Péter, Városi Gabriella, Veress Zénó és Wrobel Péter. A kiállítás kurátora: Sipos Tünde művészettörténész.

A tárlat megtekinthető január 24. és február 12. között a Művelődés Háza és Könyvtára nyitvatartási idejében.

Ragyogással indul az év a MANK Galériában

Január 25-én a MANK Galériában nyílik meg a MAOE iparművészeti kiállítása, mely a Ragyogás címet kapta. A tárlat a ragyogás témakörét járja körül, az iparművészeti alkotásokban megcsillanó fényt, ragyogást, kisugárzást, eszmei mondanivalót jeleníti meg a műalkotások révén.

Kiállító művészek: Baráth Hajnal kárpitművész, Bukrán Edit keramikusművész, Batisz Miklós belsőépítész, Csókás Emese kárpitművész, Harmath Hedvig textilművész, Kiss Ilona grafikusművész, Farkas Anna grafikusművész, Lencsés Ida kárpitművész, Nagy Márta keramikusművész, Máder Indira kárpitművész, Oláh Sándor ötvösművész, Segesdi Bori keramikusművész, Szőke Barbara üvegművész és Vasári László Sándor grafikusművész. A kiállítás kurátora: Lencsés Ida Ferenczy-díjas kárpitművész, a MAOE Iparművészeti Választmány elnöke.

A tárlat megtekinthető január 25-től február 17-ig, hétköznaponként 9 és 17 óra között.

Díjátadóval egybekötött kiállításmegnyitó az ÚjMűhely Galériában

Január 26-tól az ÚjMűhely Galériában látható a Barcsay-díjasok tárlata. A 2022-es Barcsay-díj nyertesei Krizbai Gergely Krizbo képzőművész, M. Kiss Márti és Szabó Franciska festőművészek. A kiállítás kurátora Sipos Tünde művészettörténész. A díjat átadja a Kónya házaspár, Barcsay Jenő jogörökösei. A tárlat megtekinthető január 27. és március 3. között a galéria nyitvatartási idejében.

Képek forrása: a MANK Facebook-oldala