Saiid és Дeva zenével felvértezve fordul szembe a viharral a Random Trip legújabb dalában

A Random Trip dalai általában közös színpadi improvizációk során felbukkanó ötletekből születnek, ám a Viharral más a helyzet. Delov Jávor elsőként a Platon Karataev frontemberét, Balla Gergelyt hívta fel a vele, Дevával és Saiiddal közös dal ötletével (a dal alkotóinak teljes listája a cikk végén olvasható – a szerk.), aki a projektet fantasztikusnak érezve azt javasolta neki, hogy a közös dzsemmelés előtt egyfajta nulladik lépcsőfokként üljenek le beszélgetni egymással. Ez a másfél-két órásra sikerült kötetlen beszélgetés nem a dalszerzés körüli direkt ötletelésről szólt, sokkal inkább az egymással való kapcsolódásról, melynek során zeneipari „félig haverokból” ismerősökké váltak a társaság tagjai. Ennek során hozta szóba Saiid a hozzá közel álló, az életét átitató lakota indián hagyományt.

A slammer immár kilenc éve a Vörös Út nevű szakrális úton jár, lakota indián tradíció szerint havonta legalább egyszer részt vesz izzasztókunyhó-szertartáson, amelyen négy éve naptáncosként van jelen.

Saiid kilenc éven át résztvevőként volt jelen a szakrális izzasztókunyhó-szertartásokon és a naptáncokon, és az utóbbi időben elkezdte tanulni, miként énekeljen és doboljon bizonyos észak-amerikai lakota szertartási dalokat. „Egész életemben gyűlöltem az éneklést, rettegtem tőle. Azt gondoltam, hogy nincs hangom. A lányomon kívül – akit énekelve altattam – senki sem hallott énekelni. Ebben a tradícióban az énekléssel kapcsolatos folyamatok során – mivel szembenéztem azzal, ami korábban nehézséget okozott – hatalmas blokkok oldódtak ki belőlem, így negyven év után kiderült, hogy egész jó hangom van.” Saiid a lakota szertartási dalok spirituális erejéről is beszélt, amit a saját bőrén tapasztalt. „Ezek a dalok kódokat tartalmaznak, amik éneklés során beépülnek a minket körülvevő »biokomputerbe«, és hatásokat fejtenek ki, például kinyitnak, becsuknak, tisztítanak vagy bevonzanak bizonyos dolgokat. Ha maradunk a számítógépes analógiánál: átprogramozást hajtunk végre általuk.”

Őszinte, spiritualitással átszőtt beszélgetésük során ráérzett a társaság, hogy négyük közös keresztmetszete a lelkiség, szellemiség és gondolatiság, Saiidnak köszönhetően pedig megtalálták azt a témát, amelyről mind zeneileg, mind szöveg tekintetében szívesen szólnak, hiszen van mondanivalója. „Éreztük, hogy a bölény és a vihar szimbólumrendszerét szeretnénk összetenni – árulta el nekünk Gergő. – A felmerülő ötleteket gyöngyökként fűztük fel egymás mellé, így született ez a szűk tízperces dal, amiben nincs refrén, és aminek az a szerkezete, hogy nincs szerkezete. Az első próbára egy rímeket mellőző, állatias, atavisztikus érzeteket előidéző és azokat a viharral párhuzamba állító szöveggel érkeztem. Aggódtam, hogy a magyar nyelvvel mesteri módon bánó Saiid írása mellett kontrasztos lesz az enyém, de végül helyénvalónak éreztem, hogy bedobjam az ötletet.” Gergő sorai megjelenítik az általa és zenekara, a Platon Karataev által képviselt szellemiséget, így a rímtelen, szellemileg emelkedett szöveg előadásával abszolút kiegészíti a Vihart jellemző, szertartásos jellegű zenei élményt.

Jávor elmondása szerint nem csupán az volt a társaság célja, hogy jól szórakozzanak a közös zenélés közben. Olyan dalt akartak létrehozni, amiben őszintén hisznek, ami igazi színfolt, amire húsz év múlva is jó emlékként, büszkén tekinthetnek vissza és ami a Random Trip augusztus végén megjelenő, negyven másik előadóval közösen készülő új, Zenehíd című lemezén is megállja a helyét. Úgy érzi, az együtt varázslatszerűen életre keltett daluk olyan, mint egy mélyről fakadó, hömpölygő, áramló patak, mely végül folyóvá duzzad.

Gergő pedig úgy élte meg a közös dalszerzést, mintha kézről kézre adnának egy fáklyát, hogy ugyanabból a forrásból merítve építsenek fel és állítsanak össze valami egészen különleges dolgot. Úgy fogalmazott a közösségükkel kapcsolatban: az általuk alkotott egész több volt, mint részek összessége.

A videóklip egy mezőn játszódik, ahol a zenekar tagjai nem playbackeltek, élőben rögzítették a hangot. Borbély Mihály aznap utazott haza Japánból a felvétel kedvéért – a hightech Oszakából a borús pusztába –, ahova pár óra alvást követően támogató lelkesedéssel érkezett. A néhány héttel ezelőtt történt forgatás stílusosan és érdekes módon épp aznapra esett, amikor hatalmas vihar söpört végig az országon, megállt az élet Ferihegyen, a hatalmas erejű szél fákat csavart ki és háztetőket sodort le. A zenészeknek nem volt lehetőségük sokszor eljátszani a dalt, hogy a legjobb felvételt kiválasztva készítsék el a klipet. Egy próba és egy éles felvétel volt az, ami a vihar kitörése előtt, mindössze húsz-harminc percben megadatott nekik. Varázslatos élményben itt sem volt hiány: az éles felvétel készítése közben rövid időre szétnyíltak az ég sötét felhői, és kisütött az épp lemenőben lévő nap.

A Viharban játszó énekesek, zenészek teljes listája:

Takács Dorina Дeva (Deva) – ének, szintetizátor

Balla Gergely (Platon Karataev) – ének, szöveg, gitár

Süveg Márk Saiid – ének, slam, sámándob

Borbély Mihály (Vujicsics) – tárogató

Bata István (Makám) – basszusgitár

Udvarhelyi Gábor (JaMese) – gitár

DJ Q-Cee – lemezjátszók

Delov Jávor – dob

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu