Rangos európai szakmai díjat nyert el az Opus Jazz Club

Zene

A Budapest Music Center (BMC) tájékoztatása szerint rangos európai szakmai elismerést, a legjobb koncertprogramot jutalmazó Award for Adventurous Programming díjat nyerte el a BMC épületében működő Opus Jazz Club.

A műfaj nemzetközi szereplőit tömörítő Europe Jazz Network (EJN) 13. alkalommal ítélte oda a díjat, amit évről évre egy olyan európai fesztivál vagy koncerthelyszín nyerhet el, amely jövőbe mutató és sokszínű jazzprogramot kínál a nagyközönségnek. 37 ország kétszáz tagszervezetének javaslatai kerültek a szervezet neves szakemberekből álló zsűrije elé. Az ő döntésük alapján bizonyult európai viszonylatban is legjobbnak az Opus Jazz Club koncertprogramja – írja a BMC.

A tájékoztató szerint a zsűri méltatta a Budapest Music Center merész elkötelezettségét mind a hazai, mind külföldi művészek felé. A BMC a stílusok széles skáláját átfogó programot állít össze, amellyel hitet tesz a zene mint kreatív művészeti ág mellett. A százhúsz éves budapesti épületet a felújítás során igazi zeneházzá varázsolták. A BMC elhivatottsága egyben kiállás a művészi kifejezés szabadsága mellett, ami másoknak is inspirációt ad arra, hogy népszerűsítsék a zenét – olvasható a zsűri indoklásában.

A díjat megtestesítő üvegszobor hivatalos átadására szeptember 14-én kerül sor Gentben, a 10. European Jazz Conference részeként. Az elismerés kapcsán az ősz folyamán az EJN képviselői is ellátogatnak a BMC-be – áll a közleményben.