Reflektorfényben a tudomány és a felvilágosodás királysága
Nyikolaj Klujev, a kutatás vezetője egy interjúban elmondta, hogy a királyság a Távol-Kelet első olyan birodalma volt, amelyről írásos feljegyzés áll rendelkezésünkre, azelőtt törzsi szövetségben éltek az emberek.
"Három éve kezdtük meg Koksarovka, Balhae perifériájának tanulmányozását" ? magyarázta a kutató, majd hozzátette: "Amikor két éve ásót fogtunk, azonnal feltártunk egy adminisztratív központot, amelynek kőalapzata és szobákra emlékezhető helyiségei voltak. Mindegyiknek olyan fűtőrendszere volt, amellyel a keleti kultúrák is rendelkeztek. Ez volt az első ilyen jellegű felfedezésünk a tengerparti régióban, de számos hasonló épületet találtunk Kínában, ahol Balhae központja volt".
Körülbelül százezer család élt a királyság területén, ami mai mércével mérve is tekintélyes lakosságszám. A tunguszk moha mellett a kínai és a koreai népcsoport volt a legnagyobb. Ezek általában növénytermesztésből éltek, de elterjedt volt az állattenyésztés, a kézművesség és a kereskedelem is. A kínai források a tudomány és a felvilágosodás országáról emlékeznek meg a birodalommal kapcsolatban.
Bohaiban olyan törvénykezés volt érvényben, amely megtiltotta a nemesek gyermekeinek a házasságot, amíg nem kapják meg a szükséges oktatást és nem sajátítják el a nyilazás tudományát. Az országban a kínai hieroglifákat használták a hivatalos ügyintézéshez, de a török abc is jelen volt. A tengerparti régióban történt ásatások során eddig számos fejedelmi-vallási épületet tártak fel; az eredmények összefoglalását a kutatók szeptemberben közepétől bocsátják az érdeklődők rendelkezésére.