 |
| Bocsárdi László |
Reflex, 1. Nemzetközi Színházi Biennálé hirdeti az elnevezés, s így duplán jelezve van, hogy kétévente március hó folyamán legalább néhány napra e festői erdélyi kisvárosban lesz a helyünk. Bocsárdi László, a színház és a fesztivál igazgatója a következő előadásokat hívta meg ebben az évben: Aiszkhülosz: Oreszteia (Stary Teatr, Krakkó, r.: Jan Klata), Kafka: A per (Divadlo Komedie, Prága, r.: Dusan Parizek), Ionesco: Öt egyfelvonásos (Odeon Színház, Bukarest, r.: Alexandru Dabija), Aiszkhülosz: Oreszteia (Deutsches Theater, Berlin, r.: Michael Thalheimer), Magyarországról a Katona József Színház (Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája, r.: Zsámbéki Gábor), a József Attila Színház (Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása, r.: Zsótér Sándor) és a BL, Ladányi Andrea és Borlai Gergő előadása érkezett a fesztiuválra. Kiegészítő (!) programként itt van L. Cerniauskaite: Lucia korcsolyázik (A. Muresanu Színház, Sepsiszentgyörgy, r.: Radu Afrim), a lublini Szcena Plastyczna KUL mozgásszínházi előadása, a Barázda (r.: Leszek Madzik) és az M Studio, Sepsiszentgyörgy Törékeny (r.: Goda Gábor) ugyancsak mozgásszínházi előadása. No comment.
Következzék tehát inkább az élménybeszámoló, a fesztivál általam látott első előadásáról, az Odeon Színház öt Ionesco-egyfelvonásosáról. Eugene Ionesco ugyan élete nagyrészét Franciaországban élte le és műveit is franciául írta, származása miatt Romániában otthon van. Legalábbis a legrománabb színpadi szerzőként tekintenek rá, Caragiale közvetlen folytatóját tisztelik benne, az általa megkezdett út kiteljesítőjeként, az abszurd - természetesen Beckett melletti - megteremtőjét. Pályája kezdetén úgynevezett "tragikus tréfákat", rövid jeleneteket, szkeccseket is írt, amelyek némelyike (például az Autószalon, vagy az Ismeri őket?) valóságos remeklés, ízig-vérig abszurd párbeszédek, férfi és nő kapcsolatáról, a verbális kommunikáció kétségbeejtően röhejes nehézségeiről. Ha valaki elolvassa e leginkább szituációs játékoknak, vagy az abszurd drámákat előkészítő ujjgyakorlatoknak tekinthető szövegeket, megérti, hogyan épült az életmű, milyen út vezetett a Kopasz énekesnőhöz, a Leckéhez, a Jacques, avagy behódoláshoz és a többi "érett" abszurd Ionesco-drámához.
A színházak nem szokták elővenni a néhány perces írásokat, Ionesco nem is szánta feltétlenül színpadra őket (az Autószalon műfaji megjelölése például rádiójáték); Alexandru Dabija, a bukaresti Odeon Színház világhírű rendezője 2007-ben a fenti két jelenethez hozzáválogatott még hármat (A nátha, A hézag, Eladó lány), s egész estés előadássá fűzte őket. Született egy amolyan gyorstalpaló, nagyon élvezetes "bevezető tanfolyam Ionescóhoz" előadás, sok humorral, remek színészekkel és egy mindvégig jól működő, izgalmas színpadképpel. Ugyanakkor egy precízen kidolgozott gondolati ív is feszül a látszólag össze nem függő jelenetsor fölött: az emberi kapcsolatok kétségbeejtő leépülésének csapdájából menekülni akaró emberek (itt és most elsősorban a nők!) szerteágazó műfajú, s rendre kudarcba fulladó kísérleteit viszi színre Dabija.
Egyetlen, hófehér, csupasz, hátrafelé szűkülő, fehár fal áll a hollófekete színpad jobb oldalán, amelynek síkját középen egy, a fal teljes magasságában nyíló ajtó és a színpad elején egy sivár haszontalanságra ítélt ereszcsatorna oszt több részre. Magritte-i szürrealizmus; a látszólag funkcióval bíró tárgyak új összefüggésbe helyezve tiszta látványabszurditással szembesítik a nézőt. S ez az abszurd tárgyi világ minden jelenetben tovább épül-bővül, ahogy a jelenetek végén mindig "ott felejtenek" valamit a szereplők: egy autóroncsot, egy patikapultot, egy kalapot, ruhadarabot, hogy végül az utolsó jelenet bevásárlókocsijai köré odagyűljön valamennyi korábbi szereplő és egy önfeledt-tébolyult tánccal, a mozdulatok diszharmóniájával mondják el azt, amiről más és más közegben, de mind az öt jelenet szólt: iszonyú nehéz embernek emberhez szólnia, megérteni egymást és megértetni önmagunkat a másikkal.
