Régészet és a londoni olimpia

Kultpol

A kutatók nem kevesebb mint 121 árkot ástak, több mint 10 ezer tárgyra és legalább 6 ezer éves emberi tevékenység nyomaira bukkantak a helyszínen, a térség őskori vadászaitól és földműveseitől kezdve a második világháború védelmi struktúrájáig bezárólag. Mindemellett feltárták a hely összes, még fennálló történelmi épületét is. Ezzel a munkával párhuzamosan több ezer fúrást végeztek a föld alatt, hogy felfedezhessék a terület elmúlt 12 ezer évének környezeti és geoarcheológiai képét.
 
Mindezek elvégzése herkulesi feladat volt. Bár a helyszín alig 5 kilométerre északra fekszik London központjának fényeitől és csillogásától, mindössze öt évvel ezelőtt ez a terület elhanyagolt és jórészt lakatlan volt. A régészek lerobbant épületekkel, építési törmelékkel és a 18?19. századból származó háztartási szemét földalatti felhalmozódásával kerültek szembe. A hulladék legnagyobb része azoktól a közeli területekről érkező emberektől származott, akik a mocsaras vidékekre jöttek. Egy 1844-es törvény kimondta, hogy a veszélyes és az ún. "piszkos és ártalmas" iparágaknak, mint például a nyomdáknak vagy a vegyi üzemeknek el kell hagyniuk Közép-Londont. Sokuk ide, a keleti részre költözött, ami már korábban is ismert volt iparáról. A régészek számára mindez azt jelentette, hogy a helyenként mocsaras talaj gyakran szennyezett volt különféle igen ártalmas kémiai vegyületekkel.
 
A kézi ásó és lapát itt már nem volt elegendő. A város törmelékes rétegeit egyszerűen át kellett törni, az építőipari nehézgépek távolították el a több száz tonna talajt, amely általában öt, de egy helyen tíz méter mély is volt. A csapat csupán a törmelék elhordása után tudta megkezdeni régészeti munkáját, ami hatalmas feladat volt. Számolni kellett a frissen ásott árkok beomlásának kockázataival is. ? Ahol az árkok különösen mélyek voltak, ott gyakran acélmegtámasztást kellett alkalmaznunk ? magyarázta Gary Brown, a terepmunka projektmenedzsere.
 
A londoni ásatásoknak hosszú története van, mindegyik rendkívül bonyolult és időigényes feladat, s ez a feltárás sem volt ez alól kivétel. Azonban az eredmények miatt megéri, amelyeket tulajdonképpen jelen esetben az olimpiának köszönhetnek a kutatók, hiszen, ha nem vagy nem itt épült volna fel az olimpiai park, ezt az elszegényedett, szinte lakatlan kelet-londoni területet talán soha nem tárták volna fel.