Régészet testközelből: Julius Caesar Budapesten

Kultpol

Az unalmas üvegtárolós megoldásoktól elszakadva egy történelmi bizonyítékokkal alátámasztott, de még nem teljesen feltárt galliai erődön keresztül ismerhetjük meg Julius Caesar (i.e. 100-44) életének legfontosabb mozzanatait. A kiállításon az általánosságokból kiindulva haladunk a részletek felé. Minden látogató kap egy ásatási naplót, aminek a segítségével egy kicsit maga is részese lehet a Bibraxban, mai nevén Bibracte-ben zajló régészeti munkának (http://www.bibracte.fr/en/).
 
A kiállítás szervezői nagy hangsúlyt fektettek a fényekre, illetve ennek hiányára és a zenei aláfestésre a még nagyobb hatás elérése céljából. "A tárlat arra vállalkozik, hogy bölcsőtől a koporsóig végigkísérje ennek a mitikus férfinak a sorsát" ? mondta el a kiállítás kurátora, Ferencsák Dávid. Bár Caesar áll a középpontban, számos ismert történelmi figurával találkozhatnak a látogatók: Caesar szeretője, Kleopátra, az életére törő Brutus, a szónok Ciceró és Vercingetorix, a gall hadvezér is előbukkan az "ásatás" során.

 

A Caesar-kiállításon egy római kori katonai létesítmény régészeti feltárását tekinthetik meg az érdeklődők és válhatnak annak részesévé. Kutatóárkok, mérőszalagok, mérőeszközök, ásók, lapátok, leletek, kerámiatöredékek, csontvázak jelenítik meg egy valódi ásatás élményét.