Régészetről Százhalombattán

A százhalombattai Régészeti Parkban három kutató és előadó készül a hagyományosan különleges éjszakára. Tavaly minden programot nagy érdeklődés kísérte, a korábbiak mellett pedig újdonságokra is lehet számítani: Életre keltett őskor - kísérleti régészet, környezetrekonstrukció, pollenvadászat pollencsapdával - mikroszkóp alatt és a restaurátor a tárgyak gyógyítója című programokkal várják a látogatókat.

 
?A Kutatók Éjszakája évek óta garancia a minőségi ismeretterjesztésre és szórakozásra. Kollégáinkkal, harmadik alkalommal veszünk részt az eseményben? ? mondja Dobos Ágnes a ?Matrica? Múzeum és Régészeti Park menedzsere, sajtóreferense. ?Nem kell előképzettség, elég a kíváncsiság: bárki felfedezheti, mit tartogat számára a Régészeti Parkban ez az izgalmas éjszaka.? ? teszi hozzá. A rendezvény célja nem változott az elmúlt évek során: érdekes előadásokon, látványos bemutatókon keresztül a különböző tudományterületek és azok oktatói, kutatói mutatkoznak be a nagyközönségnek, kellemes és szórakoztató kikapcsolódást biztosítva számukra.