Régi idők, új módszerek - régészeti kiállítás nyílt Pécsen

(MTI) Nagy Erzsébet, a régészeti osztály vezetője elmondta: az augusztus 31-ig látható tárlaton fotókkal, poszterekkel, leírásokkal mutatják be azokat a régészetben használatos új módszereket, amelyek nagy területű feltárások nélkül teszik lehetővé a lelőhelyek pontosabb, olcsóbb és gyorsabb megismerését. Kitért rá, hogy a múzeum szakemberei több pályázati forrásnak köszönhetően hét éve folytatnak légi régészeti és geomágneses kutatásokat, geofizikai méréseket előzetes felderítő munkájukhoz. A légifotók, talajradar-vizsgálatok hasznos adatokat szolgáltatnak a lelőhely kiterjedéséről, koráról, s egyebek mellett arról is, hogy milyen leletet rejt a föld mélye.
    

Nagy Erzsébet rámutatott: ezen módszerekkel derítettek fel Szemely és Villánykövesd határában neolitikumban épült körárkokat, erődítéseket, és pontosítottak Zengővárkonynál és Villánykövesd másik területén egy temetőről és egy telepről szerzett korábbi információkat. E vizsgálatokat alkalmazták a mohácsi csata egykori feltételezett központi helyszíne, Majs közelében végzett kutatásokhoz is.
    
Az osztályvezető elmondta, a tablók mellett makett és több száz, terepbejáráson, próbafeltáró árkokban talált tárgy, köztük érmék, apró vasleletek, nyílhegyek, lövedékek, valamint egy sírrekonstrukció is látható. Utóbbi azt a Borjád határában tavaly talált, a lengyeli kultúra idejéből származó sírt mutatja be, amelyből tizenhét festett kerámiaedény is előkerült, s amelyhez hasonló ritka a Dunántúlon.