Régi táncok új színekkel - MU TERMINÁL, IV. ÉVF.
A MU Terminál most bemutatkozó negyedik évfolyama nem sok kivetnivalót hagy maga után. Eltekintve a kisebb hibáktól, összeszedett, koncentrált előadásokat láthattunk az esten. A dicséret azonban nemcsak a táncosoknak szól, hanem a két koreográfusnak is, akik a kezdetektől elkötelezett alkotói a kortárs projektnek. Fejes Ádám, a Terminál szülőatyja a korábbi négyfős Nyomás alatt című koreográfiáját most nyolc táncosra 'hangszelte'. Fodor Zoltán pedig a tömeg homogén mozgatására helyezte a hangsúlyt a Melange-ban.
Fejes Ádám felvillantotta ironikus oldalát és megmutatta: létezik kortárs humor. Az arányt éppen jól találta el, így nem csapott át ízléstelen hatásvadászattá a merész férfi-csoporttánc és a zárójelenet sem. Az előadás egészét diszkréten áthatotta a latin-amerikai tangók fülledt levegője, teret engedve a fiatal táncosokból előhívott ösztönös partneri megnyilvánulásoknak is. A kortárs mozdulatokban oly határozottan és biztosan mozgó táncosok bájosan szemérmesen viselkedtek - talán korukból adódóan - a kihívónak szánt jelenetekben. A meleg színekben pompázó, ötletesen összeválogatott jelmezek, az ezeket szervesen kiegészítő világítással és a megszokott Fejes-mozgásnyelvvel egységes miliőt alkottak a színpadon.
A MU Terminál 2005 óta a magyar oktatási rendszerben szinte még ismeretlen alternatív programot valósít meg. Az iskolarendszeren kívül eső egy éves munka célja és lényege a szakiskolákból ismeretlenül kikerülő fiatal, kortárs táncosok pályára való felkészítése, és azon való elindítása. Az ifjú táncosok - a valóshoz nagyon hasonló, ám védettséget jelentő, iskolaszerű közegben - szereznek új tapasztalatokat: műhelymunkákon, tréningeken, próbákon és bemutatókon keresztül; megtanulhatják a társulatban való működés legfontosabb szabályait.
A MU Terminál negyedik évfolyamának színpadra lépésével túljutottunk a bűvös harmadik éven, látjuk eredményét, fejlődését, s a fiatalokra gyakorolt motiváló hatását. Nincs Terminál-bemutató tömeg nélkül, és ez azt is jelenti, hogy a Terminál egy nem tervezett célt is teljesít: részt vállal a kortárs tánc újabb közönségének kinevelésében.